„A tanácsadói szerződéseket, amelyek mögött nincs tényleges munka, megszüntetjük, és a kifizetett pénzt is visszavesszük" – mondta Orbán Viktor 2010-ben, a választási kampányban.
Papcsák Ferenc (elszámoltatási biztos) 2010 szeptemberében azt mondta, hogy összesítéseik szerint, 2002 és 2008 között kilencmilliárd forintot fizettek ki tanácsadói szerződésekre. A korábbi kormányok és állami cégek körül elburjánzó tanácsadói szerződések gyakorlata ellen kikelő Orbán azt ígérte, az ő kormányában más lesz a gyakorlat.

A miniszterelnök ígéretének megfelelően, a kormány beszerzési stopot hirdetett. Ennek ellenére, szakpolitikai tanácsadásra vonatkozó közbeszerzési pályázatot írtak ki, amelynek eredményeként a Századvég összesen 3,1 milliárd forintos szerződést kapott. Idén újabb tilalmat rendeltek el, ezúttal azonban ez alól kikerültek a szellemi alkotások – azaz a különböző tanácsadói szerződések.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendszeresen közzéteszi szerződéseinek listáját a kormány honlapján. Ebből kiderül, hogy több olyan tanácsadói szerződés is van, amit a beszerzési tilalom után kötöttek meg. A KIM szerződéseinek apropóján az origo minden minisztériumtól elkérte és összesítette a minisztériumok érvényben lévő tanácsadói szerződéseit. Számításaik szerint, a kormány összesen 4,3 milliárd forintért használ külső tanácsadókat, igen szerteágazó feladatokra: a szakértők a lovassporttól kezdve, a biciklizésen át, a kommunikációig segítik a kormány munkáját.


