„Az első ilyen szempont, hogy a nemzeti egység megtestesítőjének kellene lennie, vagyis pártok és pártérdekek felett álló, köztiszteletben álló és megkérdőjelezhetetlen tekintélyű közéleti személyiségnek” – mondta Orbán Viktor 2005. április 3-án.
„ A Századvég a leggyakrabban említett függetlenség kritériumára külön is rákérdezett, és (...) a választók 69 százaléka tart alkalmasabbnak egy, a napi pártpolitikától független személyt, aki az élet más területein bizonyította vezetői rátermettségét, míg csupán 22 százalék támogat olyan pártpolitikust, aki a politikában bizonyította rátermettségét” – mondta Gíró- Szász András 2005. június 2-án a Heti Válaszban.
„Hagyomány, hogy olyan elnököt választunk, aki ha nem is élvezi minden parlamenti párt bizalmát, de legalább szimbolikusan képes az Alkotmány betűjének és szellemének megfelelően a nemzet egységét kifejezni. (...)Ám ilyen ember semmiképpen sem található a kormánypártok legszűkebb köreiben, vagy a kormányban. Nemcsak, hogy nem szavaznánk meg ilyen jelöltet, de a magyar demokrácia számára is újabb kudarc lenne, ha az MSZP-SZDSZ olyan embert erőltetne ebbe az elnöki székbe, aki nyilvánvalóan pártpolitikai elfogultságokkal terhes. (..)Szili Katalin pedig pártpolitikus.”- mondta Kövér László 2005. január 27-én.
A Fidesz 2005-ben még meg volt arról győződve, hogy köztársasági elnöknek olyan embert kell megválasztani, aki elfogulatlan és a pártpolitikától mentes. Ám mint tudjuk, ellenzékben könnyű elvek mentén politizálni, amit kormányra kerülvén, szeretnek elfelejteni a politikusok.

„A kormánypárti frakciószövetség hétfő este (2012. április 2.) arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét, hogy két hét múlva, április 16-án javasoljon államfőjelöltet” – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János mégannyit mondott, hogy „olyan elnökre van szükség, aki a nemzet egységét képes megjeleníteni és szimbolizálni munkájával és jövőbeni tevékenységével”.
A jelenlegi hírek szerint, a Fidesz elnöksége péntek délelőtt (2012. április 13.) ülésezik. A tanácskozáson jelen lesz Áder János, fideszes európai parlamenti képviselő is, akit Kövér László mellett lehetséges államfőjelöltként tartanak számon. Mindkét személyről elmondható, hogy a Fidesz 2005-ös kritériumainak nem felel meg, hiszen mindketten komoly pártpolitikai múlttal rendelkeznek.
Pénteken minden bizonnyal többet fogunk tudni a jelölt személyéről. Ha valóban Áder vagy Kövér lesz a párt hivatalos jelöltje (és ezzel természetesen az új államfő), akkor a kormánypárt feladata lesz, hogy megmagyarázza az embereknek, mi okból mennek totálisan szembe 2005-ös kijelentéseikkel.




