Lázár feloldotta a 2043-ig érvényes titkosítást

2017. január 25. 08:10 – Ténytár | Forrás: Lázár 180 fokos fordulata
|

Lázár János nem csak, hogy nem adta ki, de 2043-ig titkosította a Seuso-kincsek visszaszerzésének részleteit tartalmazó dokumentumokat.

Ám most, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Miniszterelnökségen kérdezősködött, hogy vajon jogos volt-e a titkosítás, Lázár inkább gyorsan feloldotta azt.

A Magyar Nemzet körülbelül egy évvel ezelőtt fordult közérdekű adatigényléssel a Miniszterelnökséghez. Azt szerették volna megtudni, hogy ügyvédként kik és mekkora illetményért vettek részt a IV. században készült dísztárgyegyüttes visszavásárlásáról szóló tárgyalásokon. A Lázár János vezette tárca azonban megtagadta az információk kiadását. Arra hivatkozott, hogy a kormány szerint jelentősen rontaná saját tárgyalási helyzetét, ha annak akár a legkisebb részletéről tájékoztatnák a nyilvánosságot.

A lap munkatársai azonban nem hittek neki, s a Fővárosi Törvényszékhez fordultak, ugyanis a Seuso-kincsek visszavásárlását közpénzből fizették, így az azokkal kapcsolatos adatok közérdekűnek minősülnek.

A bíróságtól azt kérték, hogy kötelezzék a tárcát a kért adatok kiadására. Ekkor fordult a bíróság a NAIH-hez, akik érdeklődtek a Miniszterelnökségen. Ekkor Lázár János egy csapásra feloldotta a titkosítást.

Így nyilvánosságra került, hogy a tizenötmillió euróért, azaz nagyjából négy és fél milliárd forintért visszavásárolt Seuso-kincsek hét darabjának hazahozatalát nem más, mint az igazságügyi miniszter ügyvédi irodája bonyolíthatta le. A Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda 43 millió forintot kapott az államtól a munkára. Egyébként a tárgyalások azóta sem zárultak le, továbbra is zajlanak. Tehát, vagy nem volt igaz az az indok, hogy az információk kiadása jelentősen rontaná a kormány tárgyalási helyzetét, vagy pedig a kormány most szándékosan rontja saját esélyeit.

Status of !node_type

Korábban titkosította, ám most hirtelen feloldotta a Seuso-kincsek visszaszerzésének adatait Lázár János.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA