Kovács Zoltán nem állt ki alma matere mellett (1)

2017. április 4. 07:10 – Ténytár | Forrás: Kovács Zoltán is helyesli, hogy a kormány ellehetetlenítse a CEU-t, ahol egyébként ő maga is végzett
|

Igen, egyetértek vele, hiszen senki nem állhat a törvények felett, azokat és a vonatkozó szabályokat mindenkinek be kell tartania. Javaslom szíves figyelmébe a teljes jelentést, mely 28 intézményt említ, nem pedig egyet” – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Balog Zoltán által beterjesztett törvényjavaslat nagy vihart kavart az országban, később pedig túllépte a javaslat Magyarország határait, és az egész világ a CEU mellé állt. Micheal Ignatieff, az egyetem rektora konszenzusos megoldásra törekedett a kormánnyal, mindvégig hangsúlyozva, hogy a törvényjavaslat sérti az egyetemi autonómiát és diszkriminatív.

A törvényjavaslat legfontosabb szakasza, hogy a magyar kormány engedélyhez kötné az EU-n kívüli országok egyetemeinek itthoni működését. A CEU-t ezzel teljesen ellehetetlenítenék, annak ellenére, hogy 25 éve vannak jelen Budapesten, együttműködve a többi magyar egyetemmel és az MTA-val. A kormány szócsöveként működő Origo pedig lejárató kampányba kezdett az egyetem ellen.

Forrás: index.hu

A 444.hu megkérdezte Kovács Zoltán kormányszóvivőt, mi a véleménye a törvénytervezetről, amire a fent ismertetett választ adta. Kovács Zoltán tehát szembefordult azzal az intézménnyel, ahol ő is végzett.

 

FRISSÍTÉS (2017. április 19.)

Kovács Zoltán 2012-ben még teljesen máshogy vélekedett a CEU-ról. A kormányszóvivő a második Orbán-kormány alatt még nem sorosozott egyfolytában, ráadásul korábban a CEU-t egy olyan egyetemként emlegette, melytől rendkívül sokat kapott. Igaz, hogy már ekkor kemény hangot ütött meg korábbi egyetemével szemben, de nem Soros György miatt, egyik interjújában pedig így fogalmazott: "Sokat tett ez a történet azért, hogy szembesüljek bizonyos dolgokkal. Mindez nem az egyetemre vetett rossz fényt - ahonnan rendkívül sokat kaptam - , de megmutatta, a közeg alkalmas arra, hogy alapvetően vigye félre emberek gondolkodását".

Kovács 2012-ben még CEU-nak hívta az intézményt, 2017-ben azonban már csak Soros-egyetemként hivatkozik rá.

Status of !node_type

Kovács Zoltán kormányszóvivő, a CEU volt diákja nem állt ki alma matere mellett, mikor meghurcolták egykori egyetemét.

Frissítések
Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA