Kompromisszum a Magyar Nemzeti Bankkal? (1)

2011. december 16. 09:15 – Ténytár | Forrás: Varga Mihály interjú
|

(...)  kompromisszumra kell jutni a Magyar Nemzeti Bankkal is, mert a monetáris politika nem szakadhat el tartósan a fiskális politikától. Ha a két rendszer disszonánsan működik, akkor abból előbb vagy utóbb baj szokott származni. A jegybanknak – és kisebb mértékben a kormánynak is – gesztusokat kell tenni, olyan kompromisszumra kell törekedni, ami a monetáris politikát is érdekeltté teszi abban, hogy segítse a kormány növekedési terveit – mondta Varga Mihály 2011. december 13-án, az origo-nak adott interjúban.

A közelgő IMF tárgyalások kapcsán látta úgy a Miniszterelnökség államtitkára, hogy kiegyezésre kell jutni a Valutaalappal, a Bankszövetséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal. Feltehetőleg nem tudott arról, hogy a vele készült interjú másnapján az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága olyan tartalmú módosító indítványt nyújt be az  Alaptörvény átmeneti rendelkezéseihez, amelynek értelmében összevonhatják az MNB-t és a PSZÁF-ot, közös jogutódjukként pedig egy új szervezetet hoznának létre, amelynek elnökét a köztársasági elnök nevezné ki. Az eddigi elnökök alelnököki státuszban tevékenykednének tovább.

Bár az indoklás szerint erre a pénzügyi piacok integrálódásával, valamint a banki és az egyéb pénzügyi tevékenység közötti határok elmosódásával  megjelenő új kihívások miatt van szükség, elég egyértelmű, hogy a valós cél a kormánynak egyre több kellemetlenséget okozó jegybankelnök, Simor András eljelentéktelenítése – ha már az elmozdítása nem lehetséges.

Az ebbéli kormányzati szándékokat feltehetőleg valamikor a szerdai nap folyamán Varga Mihály tudomására is hozhatták, mert csütörtökön reggel az államtitkár a TV2 Mokka című műsorában már ekképp látta a helyzetet: „ez egyáltalán nem az ördögtől való, Magyarországon is el kell gondolkozni azon, hogy ha az elmúlt években nem sikerült az állam eladósodottságát fékezni, és nem sikerült a devizahitelek arányát csökkenteni, akkor vajon jól működött-e ez a rendszer?"

Mi mindenestre érdeklődéssel várjuk az európai uniós reakciókat, különös tekintettel arra, hogy az Európai Központi Bank álláspontja szerint, az efféle átszervezések esetén is biztosítani kell, hogy a hivatalban lévő elnök kitölthesse hivatali idejét. Az sem mellékes szál, hogy az IMF-fel hamarosan elkezdődő tárgyalások egyik résztvevője az MNB kell, hogy legyen.

FRISSÍTÉS (2011. december 19.)

Lázár János állításával ellentétben, feltehetőleg nem a Jézuska miatt, hanem többek között a tervezett összevonás miatt állt fel ia tárgyalóasztaltól dő előtt az itt tartózkodó IMF delegáció. Még akkor is, ha csupán "ismerkedő látogatásról" volt szó, nem éppen szerencsés kezdete ez a kapcsolatok újbóli felvételének.

Status of !node_type

Az Alkotmányügyi Bizottság módosító javaslata mögötti valós szándék elég egyértelmű: ha megszabadulni nem is sikerül a sok bosszúságot okozó jegybanki elnöktől, eljelentéktelenítése is megteszi mandátumának lejártáig.

Frissítések
Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA