Elszaporodtak Európában Putyin pincsijei?

2013. március 8. 14:53 – Ténytár | Forrás: Orbán Viktor beszéde
|

"Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Oroszország expanziója, újraerősödése egy valóságos kihívást jelent a Nyugat számára. Olyan fenyegetést, olyan kihívást, amely Közép-Európából kiindulva elérheti az Európai Uniót, sőt elérheti a szövetségesek katonai erejét is. Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni" - mondta Orbán Viktor 2007. október 1-én a Lakiteleki Találkozó 20. évfordulóján tartott beszédében.

Nem Oroszország az egyetlen, akivel szemben gyökeresen megváltozott a miniszterelnök (és a Fidesz) véleménye az ellenzéki évekhez képest. Kínával kapcsolatban hasonló folyamatot figyelhettünk meg.

A friss, oroszbarát politika jegyében Orbán Viktor februárban Moszkvába utazott, találkozott Putyin elnökkel, és állítólag arról tárgyalt, hogy az orosz fél 4,6 milliárd dollárnyi magyar állampapírt jegyezne, mégpedig 2,25 százalékos kamattal. 

Forrás: hvg

A két ország közötti gazdasági közeledés újabb fordulójára február végén került sor. Ekkor Rogán Antal utazott Moszkvába, hogy a magyar kormány "a napokban megvizsgálja (deviza)tartalék felhalmozásának lehetőségét orosz rubelben a dollár nem stabil helyzete miatt". Igaz erről az útról az Egységes Oroszország Párt közleményéből tudunk csak, mert bár titkolózni nem akartak, szerencsétlenül alakult a helyzet": szabadságon volt az MTI tudósítója, hazatérvén pedig el is feledkeztek (a jegybank új elnökének kinevezése körüli teendők miatt) az egészről. 

Akár mi is legyen az igazság a titkolózással kapcsolatban, az bizonyos, hogy új fejezet kezdődött a magyar-orosz kapcsolatokban.

 

Status of !node_type

Új fejezet kezdődött a magyar-orosz kapcsolatokban.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA