Új uszoda Gödöllőnek? Csak a választási kampány idején fontos az új sportkomplexum? (1)

2016. február 29. 07:10 – Ténytár | Forrás: Százezer embert átvernek, de a Fidesznek a kampány jobban számít
|

Nemzetközi úszó- és vízilabda-események megrendezésére is alkalmas, 50 méteres medencével ellátott versenyuszoda épül Gödöllőn, várhatóan 2,5-3 milliárd forintból, állami finanszírozásban. A projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt állami beruházás, ezért ha a közbeszerzések megfelelő ütemben haladnak, 2015 februárjában-márciusában kezdődhet el az építkezés, és 2015 végén már a szalagot is átvághatják – jelentette be Balog Zoltán 2014 márciusában az origo.hu tudósítása szerint.

A 2014. szeptember 18-án, a Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely szabad utat biztosított a több mint 3,5 milliárdból épülő gödöllői uszodának. A tervek arról szóltak, hogy az új komplexum építése 2015 februárjában-márciusában kezdődhet el, és 2015 végén már a szalagot is átvághatják.
 
 
Apró bökkenő – írja a nol.hu, hogy az építkezés még el sem kezdődött. A nemzetközi úszó- és vízilabda-események megrendezésére is alkalmas, 50 méteres medencével ellátott versenyuszodát, amely mellé egy ezer ember befogadására alkalmas lelátót, bemelegítő tanmedencét és wellnessrészleget is álmodtak, mindezekből azonban nem lett semmi. A legújabb tervek szerint az uszoda kivitelezési munkáinak befejezése 2018 tavaszán, közvetlenül a következő parlamenti választások előtt várható.
 
FRISSÍTÉS (2017. április 18.)
„Országgyűlési és önkormányzati kampányok állandó témája volt már közel 25 éve. Számtalan elképzelés, terv és ígéret lengte körül a gödöllői uszodát, azonban ezek sorra elbuktak, a kampányok elmúltak, az ígéretek és tervek pedig a «padláson maradtak” - azonban úgy tűnik, hogy ezek a tervek és ígéretek még mindig a padláson maradtak, hiszen se híre, se hamva a 2014 márciusában bejelentett gödöllői uszodának.
 
2014-ben, akkor már az önkormányzati kampányban, újra előkerült az uszoda. Fél év alatt jelentősen megdrágult a projekt, már 3,5 milliárdot (a korábbi 2,5-3 milliárd helyett) szavazott meg a kormány a gödöllőiek régi álmára.
 
Ám a gödöllői tanmedence honlapján a legfrissebb hír 2014 szeptemberi, a kormany.hu-n pedig egyszerűen eltüntették a felavatott rajtkövet egy szántóföldre felrajzolt vízilabdapályán megörökítő videot. Az uszoda Facebook-oldalán azonban vannak frissebb információk is, például pár napja kikerültek a látványtervek.
 
A beruházás első ütemének közbeszerzési eljárása jelenleg értékelési szakaszban van. Mivel csúszásban vannak a közbeszerzéssel, csak idén januárban jelent meg a közbeszerzés a kivitelezésre, de annak is csak az első ütemére, tehát így a 2018 tavaszára ígért átadásra nem sok esély van. 
Status of !node_type

Nem készült el a beígért uszoda.

Frissítések
Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA