„A kormány az Otthonteremtési Tanácsadó Testület javaslatai alapján, még az első félévben kidolgozza az új otthonteremtési programot, amely 10-12 eszközt tartalmaz a lakásépítés fellendítésére" – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Fundamenta Lakásvásárt kísérő konferencián, 2011. április 27-én, Budapesten.
Nem véletlen, hogy padlón van az ingatlanpiac: a válság és magas munkanélküliség miatt, sokan félnek a legnagyobb beruházásoktól. Így mind a „négy kerék”, mind a „három szoba” projekt egyelőre áll. Csak a használt piacokon van némi mozgás, de az újaknál súlyos visszaesés, és páni félelem az építőknél/gyártóknál.
A kormányzat szempontjából is hálás beruházás a lakásépítés támogatása, hiszen számos munkahelyet ad, ott, ahol azok normál esetben a legkevésbé elérhetőek, azaz az alacsony képzettségűeknél. A lakásépítés ráadásul dinamikát sugall, és az értékesítéstől függetlenül növeli a GDP-t. A magyar GDP 10 százalékát is eléri az építkezés.
Míg a terv a hírek szerint – a szakmai szervek bevonásával –, alakulóban van, és egyelőre esélyes, hogy még június végéig bemutatják. Egyes részletek már kiderültek. A kormány évi 40 ezer új lakást szeretne, amiből 10 ezer bérlakás lenne.
Az elérhető bérlakás márpedig mindenképpen pozitív cél egy olyan gazdaságban, ahol sokan nem tudják megengedni maguknak az öröklakást. A jó hír emellett, hogy a lakásépítési program része a meglévő lakások korszerűsítése, ami mind gazdaságilag, mind környezetvédelmileg pozitív. Ennek keretében, eleinte 100, majd végül 150-200 ezer lakás felújítására is sor kerülhet.
Az persze egy másik kérdés, hogy miből fognak lakásokat vásárolni az emberek, de a miniszter erre is tett javaslatot: mivel az adócsökkentés 500 milliárd körül hagy a polgárok zsebében, van miből törleszteni a hiteleket. Már akinek – felejtette el hozzátenni. Figyelembe véve, hogy az 500 milliárd túlnyomó része a legmagasabb keresetűeknél esik latba, némi demagógiával vegyített populizmussal azt javasolnánk a kormánynak, hogy elsősorban a Rózsadombon szubvencionálja a villák vagy luxuslakások építését. Kár lenne, ha a háromszobás lakások a csóróbb negyedekben üresen állnának.
Matolcsy miniszter kénytelen volt beismerni, hogy alig pár hónap leforgása alatt megbukott a kormány otthonteremtési programja. A márciustól bevezetett új lakáshitelt egyetlen nagyobb bank sem kínálja. A legtöbb bank még csak szerződést sem kötött a Magyar Államkincstárral, hogy a hitelintézet beépíthesse a lakástámogatást a kínálatába. A bukás előre borítékolható volt a vonatkozó feltételek ismerté válásával: a kivéreztetett bankrendszer képtelen volt hitelezni a kormány által megállapított kondíciókkal.
A kormány már hozzákezdett egy új koncepció tárgylásába a bankokkal. Az új otthonteremtési programban kamattámogatott hitelt új és használt lakások vásárlásához, lakásépítéshez, a felmondott jelzálog-fedezetes hitellel rendelkező ingatlanok megvásárlásához, a hátralékos adósok kisebb lakásba költözéséhez, valamint a devizaalapú hitelek forintra váltásához lehetne igényelni. A kamattámogatás mértéke az első évben a hitelfelvételi céltól és a gyermekek számától függően, a fizetendő kamat 50-70 százaléka. Ez évről-évre folyamatosan csökkenne, az ötödik évben 35-50 százalékra mérséklődne, majd a hatodiktól megszűnne.
Meglátjuk, az új koncepció mennyire lesz életképes.

