Tarlós: 2016-ig nem lesz dugódíj, talán utána sem (6)

2016. május 24. 20:53 – Ténytár | Forrás: Jön a dugódíj - fontos bejelentést tett Tarlós
|

„2016 januárjától nem csak szándékunkban, de módunkban sincs bevezetni a dugódíjat. Egyébként ma még jogszabály akadályozza ezt Magyarországon” – mondta Tarlós István az InfoRádiónak.

A főpolgármester szerint 2016 végéig nem muszáj bevezetni Budapesten a dugódíjat az Európai Unióval kötött hallgatólagos megállapodás alapján. Ezen kívül az továbbra sem dőlt el, hogy mikortól és milyen zónahatárokkal vezetik be a dugódíjat. Azonban, „ha jól eltalált zónahatárok lesznek és igazságosan meghatározott díjak, nem lesz például duplikáció az útdíjjal, akkor nem ördögtől való gondolat”jelezte Tarlós István.

A főpolgármester megismételte, hogy a dugódíj alapvetően elkerülhetetlen, miután 2005-ben ígéretet tett rá az előző városvezetés, és már 2013-ban be kellett volna vezetni. Tarlós arról is beszámolt, hogy a zónahatárokat ősszel jelöli ki a Fővárosi Közgyűlés.

FRISSÍTÉS (2015. március 26.)
Tarlós István a HírTV Magyarország élőben című műsorában azt mondta, hogy a főváros el kívánja érni az Európai Uniónál, hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat. Budapest főpolgármestere azt is állította, hogy Brüsszelben a napokban közölték a helyettesével, hogy: „nemcsak, hogy benne volt a megállapodásban, és az uniós bizottság határozatában (...), hanem egyenesen a korábbi városvezetés ajánlotta a dugódíjat az Európai Unió számára”.
 
Tarlós elmondása szerint folyamatosan küzd azért, hogy esetleg el lehessen kerülni a dugódíjat. A háttérben állítólag folynak az egyeztetések, sőt, van egy hallgatólagos határidő módosítás is, hogy kitolhassák a dugódíj bevezetésének céldátumát.
 
A főpolgármester közölte, hogy nem született még semmilyen döntés az esetlegesen bevezetendő dugódíj pontos részleteivel kapcsolatban: sem a zónahatárokról, sem a díjak mértékéről. Három alternatíva van jelenleg a zónahatárokra, azok között van a Hungária körúti zónahatár. A három közül ez az egyetlen életképes – fűzte hozzá Tarlós.
FRISSÍTÉS (2015. szeptember 21.)
Kétlépcsős javaslatot tettek a kerületek a fővárosnak a dugódíj bevezetésére, jelentette ki Tarlós István főpolgármester. Az első lépcsőben lenne egy Budapest matrica, amelynek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente. A díj vonatkozhat a fővárosi lakosokra is, de az is elképzelhető, hogy a budapestieknek nem kell majd fizetni. Ez utóbbi esetben évi 700-800 millió forint bevételt hozhatna a rendszer, ha mindenki fizetne, akkor 2 milliárd forintot.
 
A második lépcső lenne egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát még nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené. A díj összegét még nem határozták meg.   A főpolgármester az Index kérdésére azt mondta, hogy a pontos határt és a belső zóna díját, ha lesznek egyáltalán, két hét múlva tudja elmondani. Az ügyben ugyanis levéllel fordult a Belügyminisztériumhoz, és körülbelül két héten belül kormányzati állásfoglalás érkezhet róla.
FRISSÍTÉS (2015. október 6.)
A jelenlegi tervek szerint a kiskörúton belül autózóknak kellene dugódíjat fizetni 2016-tól, kivéve, akik az Erzsébet hídra tartanak. A belső díjfizető zóna az I. kerület egy részére is kiterjedne. Feltéve, hogy a kormány támogatja a fővárosi javaslatot – írja a Népszabadság.
 
Ha mindenki fizetne, akkor korábbi számítások szerint az 500 forintos napidíj 30 milliárdnál is több bevételt hozna az önkormányzatnak. S ez már elegendő lenne a kivonni készült állami támogatások pótlására. A főváros ugyanis már régen nem forgalomcsillapítási céllal vezetné be a dugódíjat, hanem a BKV működésének finanszírozására. A kormánynak elküldött – meglehetősen erős hangú – levél is ilyen összefüggésben tesz javaslatot a bevezetésére.
FRISSÍTÉS (2016. május 25.)
Az Origo információi szerint a 2018-as országgyűlési választások előtt szinte biztosan nem vezetik be a dugódíjat, mivel a kormánypárt szerint az Budapesten komoly támogatottsági csökkenést jelentene rájuk nézve. Ennek elkerülése érdekében inkább vállalná a kormány a 15-20 milliárd forintos büntetést, amit a bevezetés elmaradása miatt kellene fizetnie az Európai Bizottságnak.
 
Azonban Tarlós István nyilatkozata ezzel ellentétes: Ha 2017 végéig nem vezetjük be ezt a behajtási díjat, akkor abból baj lesz – mondta csütörtökön az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén. Tehát szerinte a dugódíj bevezetése elkerülhetetlen.
 
FRISSÍTÉS (2016. július 12.)
Ha a parlament feloldja a dugódíj bevezetésének tilalmát, akkor 2017 végétől bevezethető lenne a dugódíj Budapesten – jelentette be Tarlós István. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest Közút Zrt. héten elkészült közös háttértanulmányában két zónás rendszer bevezetését javasolja. A külső zóna Budapest egész területe lenne, így a megyei útdíjhoz hasonlatosan minden közigazgatási határon belül közlekedő gépkocsira matricát kellene váltani. Ennek ára évi 5000 forint lenne – írja a Népszabadság.
 
 A belső zónába lépőknek alkalmanként 700 forintot kellene fizetni. A dugódíjból összesen 10 milliárd forintos – működési költségek feletti – tiszta bevételre számítanak. Ebből 4,5 milliárdot hozna a Budapest matrica, 5,5 milliárdot a belvárosi zóna. Tarlós István szerint az intézkedés egyben egyértelmű forgalomcsillapítást eredményezne.
FRISSÍTÉS (2016. augusztus 26.)
A napi.hu értesülései szerint a megyei matricákhoz hasonló úthasználati díjat vetnének ki a fővárosra. Tarlós István korábbi nyilatkozatai alapján az a legvalószínűbb, hogy nagyjából évi 5000 forintos kiadás lehet az új sarc, mivel főpolgármester szerint ekkora díjra lenne szükség. Ha valóban 5000 forintos dugódíj jön, akkor az napi szinten 20 forintba kerülne az autósoknak, tehát alig lenne forgalomcsökkentő hatása. 
 
Egy közlekedésfejlesztéssel foglalkozó cég ügyvezetője a tervről a napi.hu-nak azt mondta: „A legújabb verzióban emlegetett 5000 forintos budapesti behajtási díj lényegében egy újabb megyei matrica, egy általános úthasználati díj lenne, még az ára is ugyanaz. Ezt sokkal inkább lehetne »megúszási díjnak« hívni, mivel a kötelezettségnek talán eleget tenne vele a főváros, de a valós célt nem érné el."
 
Status of !node_type

2016-ig nem lesz dugódíj, talán utána sem.

Frissítések
Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA