Munka mindenkinek, aki munkaképes

2011. október 3. 13:12 – Ténytár | Forrás: Orbán Viktor felszólalása a Parlamentben
|

Munkát kínálunk mindenkinek, aki munkaképes. 2011-ben próbaprogramokat indítottunk, amelyeket siker esetén 2012-ben tömegessé terjesztünk, elsősorban a mezőgazdaságban, az energiatermelésben és az országos nagyberuházásoknál, - mondta Orbán Viktor 2011. szeptember 12-én az Országgyűlésben.

Első hallásra biztos sokan örülni fognak az ígéretnek, hiszen több mint fél millió ember keres állást Magyarországon, és ebből több mint kétszázezer még segélyt sem kap. Persze ha egyszer megvan a munkalehetőség, akkor felmerülhetnek egyéb kérdések is, úgy is mint: milyen bérezéssel jár az állás? A kormány által kínált eddigi közmunka aligha a nagyvonvalú bérezésével győzött meg, még akkor sem, ha egy váratlan nagyvonalúság rohamnak köszönhetően végül egy némileg magasabb összeget állapított meg a kormány a közmunkáért, mint eredetileg tervezte. 

Persze figyelembe véve, hogy 48 ezer forint (évi 3 hónapban) a kormány szerint a középosztályba vezető útnak minősül, nincs sok ok az optimizmusra a fizetéseket illetően. Egyúttal azonban tény, hogy azoknak, akiknek semmilyen bevételi forrása sincs, ez is egy komoly lehetőség lesz, amellyel érdemes majd élni. 

Ez ugyan nem mentesíti a kormányt a növekedésre vonatkozó ígéretének teljesítése alól, de mégis fontos lépés mindaddig, amíg a magángazdaság nem képes önerőből újraindítani a növekedést. 

Status of !node_type

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA