Tukacs István MSZP-s országgyűlési képviselő 2010 december 20-án szóbeli kérdést intézett a Fónagy Jánoshoz - az NFM államtitkárához - a témában: “Államtitkár úr, a kérdésem arra ir&aacut
‘20. intézkedés: az állami vagyonkezelés területén áttérünk a bértömeg-gazdálkodásra, és elrendelem a bértömegcsökkentés legalább 15 százalékos mértékét. Ez azt jelenti, hogy 48,2 milliárd forintot takarítunk itt meg. Ez azt is magába foglalja, hogy az állami vállalatoknál jelenleg 100 igazgatóság működik, ezeknek a számát 10-re csökkentjük. Ez azt jelenti, hogy az előző politikai rendszerbeli 319 főről mintegy 60 főre, tehát 260 igazgatósági hellyel csökkentjük a létszámot, illetve ennyi helyet szüntetünk meg. A felügyelőbizottságoknál hasonló átalakításra kerül sor, a törvényi előírások minimális betartására szorítjuk magunkat, ami azt jelenti, hogy a mai 636 helyből 450 marad, vagyis mintegy 180 fő felügyelőbizottsági tag munkájától fogunk eltekinteni a következő időszakban. ” - jelentette be Orbán Viktor 2010 június 8-án az Országgyűlésben az első gazdasági akcióterv ismertetésekor.
Tukacs István MSZP-s országgyűlési képviselő 2010 december 20-án szóbeli kérdést intézett a Fónagy Jánoshoz - az NFM államtitkárához - a témában: “Államtitkár úr, a kérdésem arra irányul, hogy vajon mi valósult meg eddig ebből, és mennyi a megtakarítás, és mi várható. Konkrétan: hogyan változtak a vezetői szintek ezeknél a társaságoknál, kevesebb van-e belőlük, és van-e ezekből megtakarítás? Kevesebb-e a felügyelőbizottsági és igazgatósági tagok száma?”
Az államtitkári válaszból az derült ki, hogy a kormánynak egyelőre nem sikerült teljes mértékben teljesítenie a miniszterelnök júniusi ígéretét: “Az állami társaságok vezetői létszáma szignifikánsan nem csökkent, a díjazásban azonban jelentős megtakarítást sikerült elérni.” Az államtitkár pozitív példaként említette a Magyar Fejlesztési Bankot, “ahol a vezérigazgatói alapbér 3 millió 657 ezer forintról 2 millió forintra, a vezérigazgató-helyettesi alapbér 3 millió 52 ezer forintról 1 millió 900 ezer forintra csökkent”, illetve a Magyar Nemzeti vagyonkezelő Zrt.-t, ahol kb. 70 milliós megtakarítást sikerült elérni. Viszontválaszában Tukacs rámutatott arra, hogy a felsorolt példákból megtakarított összeg “a 48,5 milliárdtól nagyon távol van”, Fónagy János beismerte, hogy “Kétségtelen, hogy az ön által említett szám ennél lényegesen magasabb, de ez mutatja, hogy az irány jó.”
Tukacs István - várhatóan ebben a hónapban - ismét felteszi kérdését, mivel a decemberi válaszból nem derült ki, hogy Orbán Viktor ígérete mikorra valósul meg teljes egészében. A témára akkor mi is visszatérünk.

