A kormány újjáélesztené a magyar hadiipart

2017. április 25. 07:10 – Ténytár | Forrás: Lázár János: a közműcégeknek is segíteniük kell a versenyképességet
|

A védelmi kiadásokra több forrást szán 2020-tól a kormány ígérte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Világgazdaságnak adott interjújában.

Lázár János szerint nem amerikai nyomásra fogják növelni a védelmi kiadásokat.  A védelmi kiadás három részből tevődik össze: a közbiztonság javítása, az illegális migráció miatti kiadások, illetve a hadsereg fejlesztése, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „2002–2010 között ki lett véreztetve a honvédség, s azóta nem tudtunk jelentős pénzeket biztosítani – a béremelést leszámítva – a hadsereg fejlesztésére. A kormány előtt van egy 2020–2026-ra szóló nagy ívű honvédségfejlesztési terv, amelynek egyik eleme például a magyar hadiipar újjáélesztése”.

Lázár János nyilatkozatában a védelem alatt nem a szó hagyományos értelmében vett hadseregre, hanem első körben a rendőrségre gondolt. A rendőrség felszerelésének javításától a közbiztonság javulása mellett, az illegális migráció elleni fellépés javulását is várja. A magyar hadiipar újjáélesztése pedig csak a honvédség fejlesztésének részeként, majd csak később, 2020-26 között indul be, azonban kiemelte, hogy már komoly teljesítmény lenne, ha a rendvédelmi erőinket hazai gyártású fegyverekkel tudnánk ellátni.

Lázár szerint mindez azért fontos, hogy erősödjünk a térségben, hiszen az önálló hadiipari képességet erősítenünk kell, mert Magyarország csak akkor lehet a térség legerősebb országa, ha a hadseregét is ütőképessé tesszük.

Status of !node_type

A védelmi kiadásokra több forrást szán 2020-tól a kormány, amelynek részeként elindul a magyar hadiipar újjáélesztése.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA