„19. intézkedés: havi bruttó 2 millió forint fizetési plafon bevezetése az állami költségvetési szférában, beleértve ebbe a Nemzeti Bankot is. [...] Nem tartom elfogadhatónak, hogy miközben az ország komoly kihívásokkal néz szembe, ma ezeknél az intézményeknél előfordulnak havi 4, 5, sőt, esetenként 7 millió forintos fizetések is” – jelentette ki Orbán Viktor az országgyűlésben 2010. június 8-án.
A kormány be is tartotta a miniszterelnök ígéretét. Még az MNB elnökének fizetését is lecsökkentette, vállalva ezzel az esetleges uniós eljárás kockázatát.
A szabályozásból azonban valamiképp kifelejtették – az egyébként új, tavaly létrehozott – miniszterelnöki biztosi tisztséget. Így történhetett, hogy Szijjártó Péter és Budai Gyula 2010-ben – az országgyűlés megalakulása óta – több mint kétmillió forintot vihetett haza. A mulasztásra Molnár Csaba szocialista politikus hívta fel a közvélemény figyelmét. Még aznap módosító indítványt nyújtott be az országgyűlési képviselők javadalmazását szabályozó törvényhez. A javaslat lényege, hogy az új tisztséget – például miniszterelnöki biztosit – betöltő országgyűlési képviselők is csak a képviselői alapdíjra legyenek jogosultak (mint a miniszterek vagy az államtitkárok).
Ágh Péter fideszes képviselő közleményéből az derült ki, hogy ő már Molnár előtt – Szijjártó Péterrel közösen – benyújtott egy módosító javaslatot a probléma rendezésére. (A tényszerűség kedvéért:, mindkét indítványt ugyanazon a napon nyújtották be, előbbit 2224-es, utóbbit 2225-ös számon.)
A lényeg az, hogy a hamarosan kezdődő tavaszi ülésszak alatt lehetősége lesz mindkét frakciónak a „kiskapu” megszüntetésére. Ezzel maradéktalanul teljesülhetne a miniszterelnöki ígéret.
Bár jelentős késéssel, de 2011. június 6-án elfogadta a Ház az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény módosítását, ami így a miniszterelnöki biztosi tisztséget is tartalmazza. Szijjártó Péter tehát már „csak" bruttó 1 millió 229 ezer 100 forintot visz haza havonta. Ugyanakkor a jogszabály változatlanul nem tökéletes: a kormánybiztosi pozíciót továbbra sem tartalmazza. Budai pedig – parlamenti képviselősége mellett – ez utóbbi cím birtokosa, amiért továbbra is felvesz 498 ezer 585 forint alapdíjat. Ehhez pluszként 626 ezer 130 forint választókerületi pótlék és 115 ezer 950 forint lakhatási támogatás is jár. Ez összesen 1 milió 240 ezer 665 forint, amelyhez ha hozzáadjuk a biztosi 997 ezer 200 forintos fizetését, akkor a végösszeg 2 milló 237 ezer 865 forint.
Ennek megfelelően ez az ígéret továbbra sem teljesült teljes mértékben. De a lényeg persze megvalósult: míg a kormánypárti politikusoknál csak később – és még mindig nem teljesen – sikerült kétmillió alá vinni a fizetéseket, Simor András bérezése azonnal kétmillió alá ment.
A Blikk értesülései szerint több állami cégvezető meglehetősen busás prémiumot markolhatott fel 2011 végén. Így kétmilliós havi fizetése mellett a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója Baranyai László 23 milliót, Szarvas Ferenc a MÁV- és Geszti László a Magyar Posta vezérigazgatója fejenként 19.2 milliót, Keszler Ferenc a Magyar Vízművek vezérigazgatója már „csak" 15.8 milliót, míg a remekül teljesítő Budapesti Közlekedési Központ feje Vitézy Dávid 7.6 milliót kap. A lista végén mindössze 7.4 millióval a Csatornázási Művek vezére, valamint 6.4 millióval a budapesti gyógyfürdőket üzemeltető BGYF feje áll.
A miniszterelnök szóvívőjének állítása szerint a kormány is csak a sajtóból értesült a prémiumokról (ez mégis hogy fordulhat elő, kérdezzük halkan), a kérdéses összegeket a napokban tanulmányozzák, és csak ezután döntenek arról, hogy visszavonják-e az arcpirító bónuszokat.
Miként lassan két hónappal ezelőtt jeleztük: 2011. év végén több milliós jutalmat vettek fel az állami cégvezetők. Mivel ez a gyakorlat teljes mértékben szembemegy a miniszterelnök (és a kormány) elképzeléseivel, Szijjártó Péter azonnal ígéretet is tett arra, hogy felülvizsgáljáka kifizetéseket. Nos, ez az, amiről a mai napig nem hallottunk. Mi természetesen nem állítjuk, hogy a felülvizsgálat nem történt meg, de kevéssé látjuk valószínűnek. Biztosan tartott volna erről egy hosszabb sajtótájékoztatót a miniszterelnök szóvivője.
Különösen azért, mert az arcpirító pluszjuttatatások továbbra is csípik Orbán Viktor szemét, még évértékelőjében is külön kiemelte, hogy „a pofátlan végkielégítéseket és prémium juttatásokat megfékeztük".
Ez sajnos még mindig nem sikerült teljes mértékben.
Januárban írtunk arról, hogy a miniszterelnök „kérésére" visszafizettették a polgármesterek által felvett jutalmakat. Az állami tulajdonú cégekre azonban úgy tűnik továbbra sem vonatkozik a jutalomstop. Az Átlátszó.hu közzétette a 2012-es vre vonatkozó listát. Ez alapján 2012. évre összesen 2,2 milliárd forint prémiumot állapítottak meg a listában található 31 állami vállalat vezető beosztásban lévő munkatársainak.
A legjobban a liberalizált piacra kilépő Magyar Posta vezetői jártak, itt közel 540 millió forint kerül kifizetésre a 150 vezetőnek. Utánuk a MÁV-csoport (455 millió, 209 vezető) és a Szerencsejáték Zrt. következik (425 millió forint, 63 vezető).
A lista nyilvánosságra kerülése után a kormány leállította a prémiumelőlegek kifizetését, és ígéretet tettek a béren felüli prémiumok, jutalmak rendszerének a felülvizsgálatára. Kíváncsian várjuk, vajon ezúttal teljesítik-e az ígéretet.



