A Jobbik is "ráfordult" a kampányra

2013. január 21. 08:45 – Ténytár | Forrás: Kulcsár Gergely sajtótájékoztató
|

"A választási kampány közeledtével a nemzeti oldalt érő támadások elhárítása és bizonyos kiemelt ügyek kapcsán közösen fog fellépni a Jobbik és további hat "nemzeti szervezet" Hajdú-Bihar megyében és a tágabb régióban" - jelentette be Kulcsár Gergely 2013. január 15-én Debrecenben.

A jobbikos politikus kiemelte, hogy nem választási szövetségről van szó, mivel a résztvevők közül egyedül a Jobbik parlamenti párt, így csak ők indulhatnak a 2014-es választásokon. A kedden aláírt nyilatkozat szerint az Új Magyar Gárda Mozgalom, a Nemzeti Őrsereg, a Szebb Jövőért Egyesület, a Jobbik Ifjúsági Tagozata, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megyei szervezetei a Jobbikkal összehangoltan fognak szervezni demonstrációkat, illetve más akcióikat. Kulcsár Gergely elmondta: helyi kezdeményezésükkel ösztönözni kívánják azt is, hogy országos szinten is intézményesítsék együttműködésüket a felsorolt szervezetek.

Két jelenleg folyó ügyben máris tapasztalható lesz az összefogás: segíteni fognak a miskolciaknak aláírást gyűjteni a borsodi megyeszékhelyre tervezett európai cigány kulturális központ elleni népszavazás kiírásához, illetve Debrecenből buszokat szerveznek a Magyarország-Románia labdarúgó világbajnoki selejtező idejére meghirdetett budapesti Jobbik-demonstrációra.

Úgy tűnik a Jobbik is elkezdte a felkészülést a 2014-es választásokra. 2013. január 16-án Volner János, a párt alelnöke arról számolt be, hogy készülőben a "Hét vezér" címet viselő választási program is. A programíró stáb a Jobbik elnökségi tagjaiból és a nemzeti párt szakértőiből áll. A csoportot a pártelnök Vona Gábor vezeti, koordinálva és összetartva a tervezetet. 

Status of !node_type

A Jobbik is elkezdte a felkészülést a 2014-es országgyűlési választásra.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA