„Aki azt meri állítani, hogy plagizáltam, azt fel fogom jelenteni. Bizonyítsa be! Ebben az ügyben az én lelkiismeretem tiszta. [...] Kifogom perelni mindegyiket a vagyonából, mert nincs annyi vagyona, amennyit ér az én tisztességem" – mondta Gyurcsány Ferenc a DK majálisán, 2012. május 1-jén.
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció majálisán jelentette ki ezeket a szavakat, reagálva a HírTV Célpont című műsorában elhangzottakra, miszerint volt sógora szakdolgozatát adta be diplomamunkának. A műsorban megfogalmazott gyanú alapja, hogy szakdolgozatának bírálata több ponton feltűnő hasonlóságokat mutat volt sógorának ugyanolyan címmel leadott szakdolgozatával.
Bár mindkét dolgozat eltűnt a pécsi tanárképző főiskola levéltárából, Rozs Szabolcs szakdolgozata megtalálható volt a szülői házban. A HírTV Célpont riporterei szerint Gyurcsány szakdolgozatának értékelése olyan, mintha a volt sógor szakdolgozatának bírálata lenne. A volt miniszterelnök nem tudott pontos választ adni, miért is választotta ezt a témát, csak annyit mondott, hogy volt feleségének házában rengeteg forrásanyagot talált, így ekkor esetleg felhasználhatta volt sógora dolgozatát is.

A volt miniszterelnök politikai leszámolást sejt a háttérben, mondván, kinek állhat érdekében, hogy eltűnjön a saját és sógorának szakdolgozata is a főiskoláról. Gyurcsány Ferenc ezzel arra utalhatott, hogy a jobboldal érdekében állhatott ellopni a dolgozatát, hogy ne tudja cáfolni az ellene felhozott vádakat. Éles hangú majálisi beszédében pedig kilátásba helyezte, hogy be fogja perelni azokat, akik plágiummal vádolják, valamint feljelentést tesz eltűnt szakdolgozatának ügyében is. A feljelentést szerinte a PTE intézményének kellett volna megtennie.


