Civil szervezet marad a Milla

2013. február 27. 07:50 – Ténytár | Forrás: Milla közlemény
|

A Milla úgy döntött, hogy mint civil szervezet megőrzi önállóságát, ugyanakkor nem határolódik el, a mai helyzetben nem is határolódhat el a politikától: elfogadta, hogy az Együtt 2014 mozgalom szereplői pártot alapítanak és azt, hogy lesznek millások, akik ebben aktív szerepet vállalnak - áll a szervezet honlapján 2013. február 26-án megjelent közleményben.

Bár korábban Juhász Péter nem zárta ki, hogy egy választási szövetségnek/választási pártnak tagja lehet a Milla, a most elfogadott ars poetica alapján erre mégsem kerül sor. Számukra ugyanis (mint írják) "a politika továbbra is a közügyeket jelenti; a Milla elsődleges bázisa az utca, a közélet pártpolitikán kívüli valamennyi színtere, a választók és civilek tömegei."

Szigorú garanciák mellett ugyanakkor azt engedélyezik, hogy millások politizáljanak. Ezek a garanciák:

  • a Milla mint szervezet nem kíván a választásokon indulni, jelölteket állítani, pártpolitikai küzdelemben részt venni;
  • a szervezetet ezentúl nem elnök, hanem héttagú elnökség vezeti; az elnökség tagjai között pedig legfeljebb egy fő lehet, aki bármilyen pártban tisztséget vállal;
  • a Milla politikai szerepet vállaló tagjainak nemcsak az alapdokumentumokban rögzített értékeknek kell megfelelniük, de külön etikai kódexben is rögzítjük a politikai szereplőkkel szemben támasztott elvárásokat, illetve az azok megszegését követő szankciókat.

Ezzel a lépéssel tehát egy újabb szervezet "húzza ki magát" a Bajnai-féle pártszövetségből, az ellenzéki összefogás pedig továbbra is várat magára. Ennek természetesen a kormányoldalon örülhetnek a leginkább, hiszen az új választási rendszer még nagyobb nehézséggekkel állítja szembe a szétaprózodott ellenzéket. Ráadásul a Fidesz-KDNP népszerűsége, bár 2010 óta jelentősen csökkent, jelenlegi támogatottsága is könnyed újrázást biztosítana a kormánypártoknak.

Status of !node_type

A Milla mégsem lép be a Bajnai-féle pártszövetségbe.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA