Az LMP az utcára viszi a politikát

2012. február 3. 15:10 – Ténytár | Forrás: Jávor Benedek sajtótájékoztatója
|

Sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a parlamenten kívüli eszközökre, a közvetlen akciókra, demonstrációkra – mondta Jávor Benedek, az LMP új frakcióvezetője január 29-én, a párt kongresszusa után.

Az LMP január utolsó hétvégéjén kongresszust tartott, ahol megvitatták a párt viszonyát az ellenzéki kerekasztalhoz (nem lépnek be), nyilatkozat született a párt politikai stratégiáját illetően, Szél Bernadettet választották meg Kaufer Virág képviselői helyére és Schiffer András frakcióvezetői poszjára pedig Jávor Benedeket nevezték ki.

A meglehetősen „viharos időszakot" talán sikerült lezárnia a legkisebb ellenzéki pártnak. Nyilvánvalóvá tették, hogy önállóan kívánnak tenni azért, hogy 2014-ben leválthassák Orbán Viktort. Ennek fontos eszköze lehet a párt által december 23-án meghirdetett Új ellenállás elnevezésű program is. Bár a program mibenléte még tisztázatlan, a célok már megfogalmazódtak:

„A feladatunk az, hogy elérjük azokat, akik kiábrándultak a politikából, megszólaltassuk és bevonjuk őket, felnagyítsuk a hangjukat, bevigyük a parlamentbe, és eljuttassuk a médiába, hogy minél több ember érezze: a politika közös ügyünk!”

Az LMP-t eddig is jellemezték az utcai megmozdulások. A fenti idézet alapján, most a mérsékelten átütő faültetésnél és az esernyős éneklésnél többet várhatunk. Az utcai politizálásban való tapasztalatuk folyamatosan nő, azonban továbbra is kérdéses marad, hogy mennyire fogékony a magyar társadalom ezekre az akciókra. A jelenlegi és a korábbi felmérések sem mutatnak kétjegyű számokat a párt támogatottságát illetően. Ez nem biztos, hogy elég lesz 2014-ben az önálló parlamenti belépőre, noha a párt előszeretettel hangoztatja az „önálló pólusképző erő” szerepkörét.

Status of !node_type

Ugyan az utcát jól ismeri az LMP, de az embereket nehéz mobilizálni. A felmérésekben még nem látszik a támogatottság növekedése.

Kapcsolódó személy

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?
|

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA