A megújulás éve jön? (1)

2011. április 11. 23:06 – Ténytár | Forrás: MTI nyilatkozat
|

Nem először tett ígéretet a nemzetgazdasági miniszter arra, hogy februárban a kormány egy olyan programmal áll elő, amely közel 100 strukturális reformot határoz meg és 600-800 milliárd forintos megtakarítást eredményez majd.

"Szükségesnek látjuk, hogy jövő tavasszal egy strukturális reformcsomagot jelentsünk be, a Moodys következő értékelésekor reményeink szerint már ezt is figyelembe veszi majd" - mondta Matolcsy György a Moody’s hitelminősítő legutóbbi értékelését kritizálva az MTI-nek 2010 decemberében.

Nem először tett ígéretet a nemzetgazdasági miniszter arra, hogy februárban a kormány egy olyan programmal áll elő, amely közel 100 strukturális reformot határoz meg és 600-800 milliárd forintos megtakarítást eredményez majd. Sőt, 2010 novemberében, Az Estében még azt is elmondta, hogy “a magyar költségvetés minden bevételi és minden kiadási rétegét, szeletét érinteniük kell a reformoknak. Érinteniük kell például a közösségi közlekedési vállalatokat, a munkaerőpiaci alapot, az egészségbiztosítási rendszert. Valójában mindent meg kell újítanunk. A megújulás éve jön.”

A hosszútávú, strukturális reformokat jelentő programra valóban nagy szükség lenne. A nemzetközi hitelminősítőkön túl, az elemzők általános véleménye is az, hogy a  2010-es költségvetés egyik legnagyobb problémája, hogy csak egyszeri bevételekre és átmeneti intézkedésekre alapoz, nem fenntartható lépésekkel igyekszik faragni az államháztartási hiányból, mindössze időhúzásra jó.

Az sem mellékes, hogy az olyan fontos rendszerek reformját, mint amilyen például az egészségügy vagy a közösségi közlekedés a Fidesz már az országgyűlési-, illetve az önkormányzati választási programjában megígérte. A témára tehát mindenképpen visszatérünk februárban.

FRISSÍTÉS (2011. március 16.)

Bár némi csúszással, de 2011. március 1-én Navracsics Tibor és Matolcsy György ismertette a Széll Kálmán tervet, amelytől a kormány gyakorlatilag a költségvetés kiadási oldalának csökkentésével és részben a bevételek növelésével kívánja csökkenteni az államadósságot; és ezzel az elsődleges országkockázatot.

Status of !node_type

Visszaszerezni a hitelességet.

Frissítések
Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA