Szilivel nem az volt a baj, hogy pártkatona?

2012. április 13. 14:14 – Ténytár | Forrás: Kósa Lajos nyilatkozata
|

„Szili Katalint azért ellenezték, mert pártkatona volt? (…) Nem azt mondtuk. Azt mondtuk, hogy szerintünk Szili Katalinnál Sólyom László jobb jelölt. Sosem azt, hogy Szili Katalin nem” – mondta Kósa Lajos 2012. április 5-én, az  ATV -ben.

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint nem az a lényeg, hogy az új államfő pártkatona vagy sem. ( Lehet ez is, az is.) A politikus úgy véli, az a fontos, hogy olyan embert válasszanak, aki képes megtestesíteni a nemzet egységét, és ezt a cselekedetei is alátámasztják. A debreceni polgármester szerint, Szili Katalinnal nem az volt a baja a Fidesznek, hogy pártpolitikus, egyszerűen csak arról volt szó, hogy Sólyom László jobban megfelelt.

Fidesz 2005-ben még meg volt arról győződve, hogy köztársasági elnöknek olyan embert kell választani, aki elfogulatlan és a pártpolitikától mentes.  Kósa Lajos már elfelejtette ezt a 2005-ös frakció-álláspontot, de mi nem:

„Hagyomány, hogy olyan elnököt választunk, aki ha nem is élvezi minden parlamenti párt bizalmát, de legalább szimbolikusan képes az Alkotmány betűjének és szellemének megfelelően, a nemzet egységét kifejezni. (...) Ám ilyen ember semmiképpen sem található a kormánypártok legszűkebb köreiben, vagy a kormányban. Nemcsak, hogy nem szavaznánk meg ilyen jelöltet, de a magyar demokrácia számára is újabb kudarc lenne, ha az MSZP-SZDSZ olyan embert erőltetne ebbe az elnöki székbe, aki nyilvánvalóan pártpolitikai elfogultságokkal terhes. (...) Szili Katalin pedig pártpolitikusmondta Kövér László 2005. január 27-én.

Ez alapján viszont mégis az körvonalazódik, hogy Szilivel az volt a probléma, hogy pártkatona volt. Tudjuk mi, hogy 2005 óta hét év telt el, de azért jobb lenne tájékozódni, mielőtt felelőtlen kijelentéseket tesz, mert ezzel csak a Fideszt és saját magát hitelteleníti el. 

Status of !node_type

Jobb lenne, ha a Fidesz összhangba kerülne, hogy milyen köztársasági elnökre is van szükség: pártkatonára vagy elfogulatlan jelöltre.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA