Sosem rejtettem el valós szándékaimat a választók előtt - mondta Orbán Viktor 2006. szeptember 28-án.
Az egész hazugság támakör akkor vált a közbeszéd központi elemévé, amikor Gyurcsány Ferenc elhíresült öszödi beszéde nyilvánosságra került. A jelenlegi miniszterelnök Gyurcsányt azonnali lemondásra szólította fel, kormányának legitimitását pedig megkérdőjelezte. Véleménye szerint amiatt, hogy a választási kampányban a szocialisták nem mondtak igazat (hazudtak), a választók “bekötött szemmel” adták le szavazatukat, így azok nem érvényesek. Ekkor nyilatkozta azt is a Fidesz elnöke, hogy ő bezzeg soha nem hazudott a választóknak.
A Wikileaks által kiszivárogtatott dokumentumok szerint Orbán is hasonlóképpen vélekedik a választási kampányról, egészen pontosan arról, hogy megengedett e vagy sem hazudni a választóknak. Az iratok szerint a miniszterelnök azzal nyugtatta meg a populista ígéretek miatt aggódó külföldi diplomatákat, hogy “hagyják figyelmen kívül, amit mondok.”
A miniszterelnök a kihelyezett kormányülést követő sajtótájékoztatón reagált először (és utoljára) a botrányra, újságírói kérdésre gyakorlatilag megerősítette, hogy az előbbi mondat így hangzott el: “Én most is ezt mondom a külföldi diplomatáknak, tehát ne figyeljenek arra, hogy mit mondok. Egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.(..) A tettek beszélnek.”
Az igazság az, hogy kormányfői minőségében (bár hazudni akkor sem szép dolog, pláne, ha előtte azzal hencegtünk, hogy mi olyat aztán sose csinálunk) ez a mondat teljesen elfogadható. A gond csak az, hogy az a bizonyos mondat akkor hagyta el a miniszterelnök száját, amikor még az ellenzék vezére volt. Ebben a szerepben pedig éppen hogy nem a tettek (hiszen az ellenzéknek beszűkült a mozgástere a cselekvésre) számítanak, hanem a szavak. Az, hogy mik a tervek, mik a célok, mit fogunk majd tenni, ha majd a mi kezünkbe kerül a kormánykerék. A választási kampányban elhangzott ígéretek jelentik a későbbi kormányzati politika alapjait. Ha pedig ezekre nem érdemes figyelni - mivel úgysem teljesülnek majd - akkor azok nem jelentenek mást, mint egy csokor hazugságot.

