„Oligarchák a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsenek és nem is lesznek. Szeretném önt egyúttal tájékoztatni arról, hogy a mi fölfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki politikai, közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé" – mondta Orbán Viktor 2012. május 7-én, a Parlamentben.
Orbán Viktor az Országgyűlés május 7-i ülésnapján Karácsony Gergely LMP-s képviselőnek, a „Vannak-e oligarchák a nemzeti együttműködés rendszerében?” című kérdésére válaszolt. A miniszterelnöki reakció – mint oly sokszor – retorikai bravúrnak is tekinthető, hiszen nem csak újradefiniálta az oligarcha szó jelentését, de még le is labancozta azokat, akik mindezt megkérdőjelezik.
A köznyelv és a szakértők szerint, az oligarcha azt a vagyonos embert jelenti, aki szisztematikusan képes eltéríteni az állam politikáját a közérdektől a saját magánérdeke irányába. A miniszterelnök ehhez képest, nagytőkésekről magyarázott, akik politikai hatalmat kívánnak szerezni. A valóságban azonban számos közérdekű adat és egy kormánypárti exállamtitkár, Ángyán József is bizonyítják Karácsony Gergely igazát. Május elején publikálták a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Publimont mérlegét, amelyen nagyon jól látható, hogy a vállalkozás állami megrendelései lélegzetelállító módon növekedtek, és 2011-ben 1,05 milliárd forintos adózott bevétele volt.

Nyergeséknek minden nagyon jól megy mostanság. A kormánypárti sorokban ülő, ámde ellentétes véleményt megfogalmazó Ángyán József a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt idézi, amikor Nyerges Zsolt érdekköréhez tartozó cégek 1,8 milliárdos pályázati nyereségéről, továbbá a szocialista érdekkörökhöz tartozó Leisztinger Tamás 669 millió forintos bevételéről mesél egy interjúban.
Mint látható, az oligarchák (és mi ezúttal a köznyelvben szereplő meghatározást értjük alatta) politikai oldaltól függyetlenül, nagyon jól érzik magukat. Miközben a jelenlegi miniszterelnök előszeretettel szűkíti a definíciót az elmúlt nyolc év gonosztevőire, a másik oldalon továbbra is botrányos mennyiségű pénzhez jutnak az államkasszából a Fideszhez lojális barátok cégei. Nevezhetjük őket nagytőkéseknek, de akkor a magánszektor milliárdos vállalkozóit is megbélyegezzük. Nagytőkés vagy oligarcha – igazából mindegy, amikor arról beszélünk, kinek csurran-cseppen a mézesbödönből a következő közbeszerzési pályázaton.



