A kormány az új felsőoktatási törvény megalkotásával egy fenntartható és versenyképes rendszert kíván létrehozni, amelyben minden tehetséges és tanulni vágyó fiatal hozzáférhet a felsőoktatáshoz, valamint amely kielégíti a munkaerőpiac igényeit, szükségleteit. A fenntarthatósághoz hozzátartozik a finanszírozhatóság is, és ebben a tekintetben a legfontosabb újítás az államilag finanszírozott, illetve a részösztöndíjas, valamint az önköltséges hallgatók kategóriájának létrehozása – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő 2012. január 17-én, a Diákhitel II. sajtótájékoztatóján.
Az új rendszerrel a kormányszóvivő szavai szerint „a minőségi és fenntartható felsőoktatás alapjait rakta le a kormány”. A rendszer felépítéséből és finanszírozásának módjából azonban nem következik a minőségében javuló felsőoktatás. A kormány felsőoktatási koncepciójában nem találunk semmit a minőségjavulást célzó javaslatokról, azonban az tisztán látszik, hogy 37 milliárd forintot kivonnak a felsőoktatásból.
A fenntarthatóság is vitatható eredmény, hiszen az eddigi diákhitel rendszer sokkal fenntarthatóbb volt a most bevezetettnél. Az ugyanis, diákhitel kötvények kibocsátásával képes volt magát teljes mértékben a piacról finanszírozni, így nem terhelte az állami költségvetést.
Az új diákhitel rendszer azonban több sebből vérzik: először is nem határoz meg plafont a kötött felhasználású hitelfelvételre. Ez azt jelenti, hogy a szemeszterenkénti kétszázezres tandíjra ugyanúgy felvehető, ahogy egy orvosi szakon eltöltött szemeszter milliós tandíjára. Ezzel megnő a hitelállomány, valamint annak kockázata is.
Ez normális esetben nyilván megnövelné a hitelkockázati felárát, így a Diákhitel Központ, amely jelenleg teljes mértékben a piacról finanszírozza magát, drágábban tudna hitelt adni. Azonban az állam beavatkozása miatt pont az ellenkezője történik. Kormányzati források felhasználásával meghatározott 2 százalékos (infláció alatti) kamatot nyújtanak majd a Diákhitel II. igénylőinek. Ez így súlyos milliárdokba kerül az államnak, tehát az adófizetőknek. Plusz teher lesz a megnövekedett hitelállomány visszafizetését felügyelő, azzal kapcsolatos bürokrácia fenntartása, valamint nagyságrendekkel nőhet a nemfizetési hajlandóság is. Ezek a költségek pedig közvetetten mind a költségvetést terhelik majd.
A legnagyobb gond, hogy az állami kamattámogatással fenntartott rendszer újabb zsebet igényel az államkasszán. A HVG adatai szerint ez a rendszer a hitelesek számától és a felvett hitelek nagyságrendjétől függően akár többe is kerülhet, mint amennyit az állam megspórolt a felsőoktatási keretszámok megnyirbálásával. Így nem csak magára haragította a felsőoktatásba készülőket, de ráadásul fölöslegesen tette azt. Ezzel kapcsolatban áprilisban már konkrét összegeket tartalmazó háttértanulmányok is napvilágot láttak. A Diákhitel Központ szerint tíz év alatt nagyságrendileg 90 milliárd forint pluszkiadást jelent a költségvetésben a Diákhitel II.
A kormányszóvivő egy versenyképes rendszer létrehozásáról beszélt. Nem tudjuk azonban, hogyan lehet egy olyan felsőoktatási rendszer versenyképes, amely egészében és részleteiben is ellentmond mind a munkaerő-piaci igényeknek, mind pedig a törvényhozói akaratnak.
Sajnos semmi nem utal minőségi javulásra, a fenntarthatóság közel sem javult, a versenyképesség pedig inkább romlott.
