A melegek és Gyurcsány Brüsszel legfontosabb feltétele?

2012. január 12. 14:14 – Ténytár | Forrás: Magyar Nemzet
|

A pénzügyi segítségnyújtásról szóló sikeres EU-tárgyalások érdekében Brüsszel a Gyurcsány Ferenc elleni eljárás megszüntetését, valamint a férfi és nő közötti házasság törvényi rögzítésének elhagyását várná el – olvasható a a Magyar Nemzet 2012. január 10.-i számában.

A jelenlegi kormány „udvari lapja" szerint ez Brüsszel két legfontosabb elvárása a mostanra mégis csak készenlétivé avanzsált hitelkérelem sikeréért cserébe.

Mit is írhatnánk erre? Az elképesztő hülyeség talán találó lehet. Ugyanis ilyesfajta feltételekkel még nem igazán találkoztunk sem az IMF, sem az EB részéről. Azt viszont tudni lehet, hogy az Európai Bizottság egy hetet adott arra a magyar kormánynak, hogy a jegybanktörvényt, a bírák nyugdíjazását és az ombudsmanok leváltását visszavonja. Emellett a költségvetés sem felel meg az elvárásaiknak, annak megváltoztatását is kérik", ellenkező esetben hazánk nagyjából 2000 milliárd forinttól eshet el.

Az EU hivatalos válasza is önmagéért beszél. A szokásos napi sajtótájékoztatón egy újságíró rákérdezett a Magyar Nemzet „értesüléseire." Erre az EU sajtószóvivői is csak azt a – tőlük szokatlan egyértelműséggel megfogalmazott – választ tudták adni: „This is nonsense. Absolutely nonsense".

 

Status of !node_type

Ilyen feltételeket egészen biztosan nem támaszt a kormánnyal szemben az unió.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA