Kövér: a jogállam ott kezdődik, ahol nem az erőé a jog, hanem a jogé az erő

2013. április 19. 06:54 – Ténytár | Forrás: Kövér László a Független Rendészeti Panasztestület (FRP) létrejöttének 5. évfordulóján rendezett konferencián
|

"A jogállam ott kezdődik, ahol nem az erőé a jog, hanem a jogé az erő - mondta Kövér László a Független Rendészeti Panasztestület (FRP) létrejöttének 5. évfordulóján rendezett konferencián 2013. április 11-én.

Egyetértünk a Házelnökkel, a jogállamiság egyik valóban fontos feltétele, hogy senki és semmi nem állhat a törvények felett. Tehát ha ez a kiindulópontunk, akkor már csak a következő kérdés merül fel: Kövér László szerint Magyarország megfelel a jogállamiság eme követelményének?

Hiszen a kétharmad erejével rendelkező kormány az elmúlt három évben:

  • megregulázta az Alkotmánybíróságot (létszámát felduzzasztotta, jogköreit elvette)
  • jelentéktelenné tette a parlamentet
  • új Alkotmányt fogadott el 
  • az Alaptörvényt kénye-kedve szerint módosítja, beleírva gyakorlatilag bármit
  • a fontos, a kormánytól elvileg független intézmények vezetői székébe saját embereit ülteti

Összefoglalóan: felszámolta a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Sajnos innen nézve nagyon úgy fest, hogy itt bizony a kétharmad (azaz az erő) diktál és nem a jog. Ez pedig akkor azt jelenti, hogy ma Magyarország nem jogállam.

Status of !node_type

Kövér László állítása igaz. Kár, hogy a kétharmad nem eszerint cselekszik.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA