A kormány folyamatosan növelte a foglalkoztatottak számát

2012. május 31. 07:45 – Ténytár | Forrás: mno.hu
|

„A kormány megállította a foglalkoztatottak számának zuhanását, s a munkában lévők száma immár huszadik hónapja növekszik"mondta el Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára 2012. május 22-én, a kabinet eddigi két évét értékelve.

Azonban a KSH grafikonja alapján, 2010. I. negyedéve óta nem volt olyan magasan a munkanélküliségi ráta, mint 2012. I. negyedévében. „A munkanélküliek 504 ezres létszáma 14 ezerrel volt több, mint egy évvel korábban" – olvasható a KSH I. negyedéves gyorsbecslésében.

A legalább öt embert foglalkoztató vállalkozások körében 31,8 ezerrel kevesebb volt az alkalmazásban állók létszáma, mint 2011 januárjában. Összességében – a már említett vállalkozói szektort, a költségvetési szférát és a megfigyelt nonprofit szervezeteket tekintve – közel 39 ezerrel csökkent a munkaviszonyban állók száma. Az erőltetett béremelés rosszul érintette a versenyszektort.

A pozitív elmozdulás a foglalkoztatásban közfoglalkoztatottak számának növekedésének köszönhető. Az állam által teremtett, ínségbéren lévő munkások nélkül csökkent volna a foglalkoztatottak száma. Így statisztikailag 52 ezerrel emelkedett az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Matolcsy pedig továbbra is kitart a „tíz év alatt egy millió munkahely" ígérete mellett.

Status of !node_type

Nem hogy nőtt, hanem mintegy 39 ezerrel csökent a munkaviszonyban állók száma.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA