Kopaszra borotvált lódítás?

2016. március 23. 09:00 – Ténytár | Forrás: Kubatov: Látásból sem ismerem azokat az embereket
|

„A választási irodánál felsorakozó fiatalembereket még csak látásból sem ismerem. Ők nem az FTC alkalmazottai” - mondta Kubatov Gábor.

„A választási irodánál felsorakozó fiatalembereket még csak látásból sem ismerem. Ők nem az FTC alkalmazottai” - mondta Kubatov Gábor.
 
Ez az állítás valószínűleg elszomorított pár kopaszt, akik ennek az ellenkezőjét állítják magukról. Amint azt az index kiderítette, a civil életben sokan közülük barátságban állnak, a Facebookon lájkolják, kommentelik egymás fotóit. Ráadásul a profiljukon többen a Fradi Securityt jelölték meg munkahelyükként. Innen könnyű kapcsolatot találni Kubatovig. A szervezet arról ismert, hogy az FTC rendezvényeinek őrző-védő feladatait látja el, hivatalosan a klubhoz tartoznak, a klub vezetője pedig Kubatov Gábor, a Fidesz egyik alelnöke.
 
Egyébként ahogy azt az Index írja, a biztonsági cég tagjai a Fidesz-székháznál lezajlott 2013-as tüntetésnél is ott voltak a védők között. És ami a leginkább figyelemfelkeltő, az, hogy a kopasz csoport két tagjáról előkerült egy fotó, amelyen egy meccsen a Fradi Security mellényében pózolnak.
 
 
Az FTC nem kívánt magyarázatot adni a kép keletkezésére, inkább kiadott egy közleményt, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy a Facebook-profilok megtévesztőek lehetnek. A felhasználók között ugyanis akad jó pár olyan ember, aki így, munkahelyhez az FTC 1899-et beírva fejezi ki ragaszkodását a klubhoz- állítja az FTC.
 
A Fidesz alelnöke azt nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy  amikor a Nemzeti Választási Irodánál az incidens történt, ő már napok óta az Egyesült Államokban tartózkodott, és nem tudott foglalkozni a hazai eseményekkel, magyarázva ezzel a történtek utáni hosszú hallgatását. Kubatov azt is elmondta, hogy sejtése szerint ki állhat a dolgok mögött: „A baloldal mindig botrányt akar. Ne legyünk ebben naivak, egyéb híján erre építik az ellenzéki politikájukat.”
Status of !node_type

Kubatov tagadta, hogy ismerné a kopaszokat, ám közülük többen is köthetőek a Fradi Securityhez.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA