Hárítással válaszolt Dömötör Csaba a miniszterelnöknek feltett kérdésre

2017. május 24. 08:10 – Ténytár | Forrás: Orbán már arra sem tud egyenesen válaszolni, hogy Soros-ösztöndíjasként érte-e politikai befolyás, és ezt jelentette-e
|

„Fontosnak tartom egyértelművé tenni, hogy az Oxfordi Egyetemet nem Soros György alapította” – válaszolta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára egy Orbán Viktornak feltett kérdésre, amely Hadházy Ákos LMP-s képviselőtől érkezett.

Hadházy kérdése pontosan így hangzott: „Miniszterelnök úr, tapasztalt esetleg a nyolcvanas évek végén a Soros Alapítvány által finanszírozott tanulmányai során olyan külföldi – leginkább Soros Györgynek tulajdonítható – törekvéseket, melyek alapvetően igyekeztek megváltoztatni világnézetét, értékválasztásait befolyásolni, olyan módon, amit Ön nem tartott elfogadhatónak, mert szemben állt akkori politikai hitvallásával? És ha így tapasztalta, mit tett ellene? Jelentette, miniszterelnök úr?”

A válasz alapján úgy tűnik, mintha Orbánnak semmi köze nem lett volna Soroshoz, pedig amikor tavaly a Parlamentben Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő arról beszélt, hogy 1987-ben Orbán Viktor és Kövér László személyesen számolt be Sorosnak arról, mire költötték azt a 400 ezer forintot, amit a Századvég kiadására kaptak, még Orbán Viktor is kénytelen volt elismerni Soros György régi érdemeit.

Köztudott, hogy Orbánt személyesen is támogatta Soros György, azt pedig nemrég számolta ki a Magyar Narancs, hogy a Fidesz mai értéken több mint 120 millió forintot kapott a milliárdostól.

Status of !node_type

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kitérő választ adott egy Orbán Viktornak címzett kérdésre. Hadházy Ákos kérdése arról szólt, tapasztalta-e Orbán Viktor a Soros György által finanszírozott tanulmányai során, hogy igyekeznek megváltoztatni alapvető világnézetét.

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA