Beigazolódott a nyugdíjvédelmi program szükségessége?

2011. augusztus 10. 07:00 – Ténytár | Forrás: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztató
|

Beigazolódott, hogy szükséges és helyes  lépést hozott a kormány, amikor elindította a nyugdíjvédelmi programot. (...) A magánnyugdíjpénztári tagoknak több, mint a fele, bocsánat, több, mint fél millió ember egy forintot sem fog kapni reálhozamként. - jelentette be Selmeczi Gabriella 2011. július 22-én tartott sajtótájékoztatóján.

A nyugdíjügyvédelmi miniszterelnöki megbízott maga is belezavarodott saját mondandójába, elvégre az valóban sokkal jobban hangzott volna, hogy a MANYUP-einstand 3 millió károsultjának fele nem kap majd egy fillért sem. A valóságban a visszalépők mintegy háromnegyede, 2.450.960 ember kap majd (a Figyelőnet számításai szerint) kb. 124 ezer forintot.

Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy jó színben tünteti fel a pénztárakat az, hogy visszalépő tagjaik egynegyedének nem sikerült semmiféle haszonra szert tennie az elmúlt években, bár az nyilvánvaló, hogy ők kb. 40 évre terveztek egy ember esetében és az alatt akár össze is jöhetett volna. Mindenesetre teljes egészében ezzel indokolni a magántulajdon elvételét erős túlzás. (Az is igaz, hogy nem minden fideszes politikus szerint magántulajdon a magánnyugdíjpénztári vagyon.)

No persze a csúsztatás műfaja nem áll távol Selmeczitől, elvégre még februárban “nyugdíjrendszerek választása közötti szabadságnak” nevezte azt, ami a valóságban nem volt más, mint a pénztártagok megzsarolása.

Arról már nem is beszélve, hogy egyelőre nincs jele a miniszterelnök által beígért egyéni számlának, sőt, nagyon úgy tűnik, hogy nem is lesz belőle semmi. Mindez annak ellenére, hogy sokan épp emiatt döntöttek úgy, hogy visszalépnek az állami rendszerbe. 
Status of !node_type

Kapcsolódó személy

|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA