Gyakornokokat keresünk 4.0

2013. február 1. 17:00 –
|

A Ténytár meggyőződése, hogy a pártok és politikusok csak akkor tudják betölteni demokratikus szerepüket, ha léteznek olyan, pártoktól független intézmények, amelyek a nyilvánosságban és a nyilvánosság számára vizsgálják és felügyelik tevékenységüket.

Lényegesnek tartjuk, hogy a kimondott szavaknak legyen következményük. Emellett természetesen fontosnak gondoljuk, hogy az illetékesek a politikai, szakpolitikai döntéseket a demokratikus jogi kereteken belül, a társadalmi folyamatokat megismerve és a valós gazdasági helyzet lehetőségein belül hozzák meg.

Ténytár politikumot ellenőrző és támogató célját a politikai, szakpolitikai, társadalmi, jogi és gazdasági folyamatok objektív, tényszerű vizsgálatával és elemzésével igyekszik elérni. 

Ezen munkánkhoz keresünk most újra gyakornokokat.

Te vagy az ideális jelölt, ha:

  • BA, vagy MA hallgató vagy valamely társadalomtudományi, jogi, közigazgatási vagy közgazdasági képzésben;
  • képben vagy a mindennapi közéleti eseményekről, ismered a fontosabb közpolitikai szereplőket, illetve a magyar politikai rendszert;
  • jól kezeled a wordot és az excelt, megtalálod a lényeges dolgokat az interneten, elboldogulsz adatbázisokkal;
  • ki tudod emelni ami fontos, van már tapasztalatod adatgyűjtésbenháttéranyagok elkészítésében;
  • legalább középfokon, de inkább felsőfokon tudsz angolul (további nyelvtudás előnyt jelent);
  • precíz vagy és tartod a határidőket;
  • hetente egyszer meg tudsz jelenni Budapesten, kb. 2 óra időtartamban;
  • nem vagy választott képviselője valamely pártnak.
Amit a Ténytár kínál:
  • valós, komoly munkavégzés;
  • kreatív feladatok;
  • tapasztalatszerzés;
  • új készségek elsajátítása;
  • későbbi karrierlehetőség;
  • kutatói alapinfrastruktúra.
Hogy tudsz jelentkezni?
 
Az info@tenytar.hu email címre küldve, 2013. február 8-án 12 óráig várjuk önéletrajzodat, illetve

A témaválasztást rád bízzuk, de természetesen legyen tényalapú és passzoljon az oldalunk profiljába.

A legjobbakat február 11-én délután egy személyes beszélgetésre várjuk majd.

 


|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?
Kapcsolódó tartalmak

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA