Elemzések


Lex barátok és ellenségek - az újabb adag

Annak ellenére, hogy a Fidesz gyakorta hangoztatta: véget vet a szocialisták „uram-bátyám” típusú hatalomgyakorlásának, ám a kormányzó pártszövetség személyzeti politikája, illetve bizonyos általa elfogadott törvények nem…
2012. november 19.

Kavalkád

2014: Együtt és nyerni - ellenzéki játékelméleti dilemmák

A Bajnai  Gordon által 2012. október 23-án életre hívott Együtt 2014 mozgalom ugyan még csak szárnyait bontogatja, ám rendesen felkavarta az ellenzéki állóvizet. Hirtelen mindannyian tudni szeretnénk,  hogyan is működhetne a…
2012. október 30.

Jobbra lejt a pálya

A kiegyenlített pártverseny korlátozása

A 2010-ben kétharmados többséget szerző kormánypártok alkotmányozó többségüket minden különösebb teketória nélkül használják arra (is), hogy a következő választásokon a lehető legrosszabb helyzetbe hozzák…
2012. szeptember 25.


Az ülésvezetés pártosodása

Mióta Kövér László elfoglalta helyét az elnöki pulpituson, az eddigiektől eltérő jelenség tanúi lehetünk a tisztelt Házban nap mint nap. A 2010. május 14-én megalakult Országgyűlés házelnöke és a szocialista alelnök, Ujhelyi…
2012. szeptember 6.


Alkotmányos-e az előzetes regisztráció?

A nyári uborkaszezon politikai „műsorának" egyik központi témája a szavazók előzetes választási feliratkozása, regisztrációja volt.  A kérdéssel röviden már foglalkoztunk és már akkor megállapítottuk, hogy bizony …
1 hozzászólás | 2012. augusztus 21.

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA