Egyes országoknak sok olyan állampolgára van, akik a határain túl élnek. Ezen országok különböző megoldásokat dolgoztak ki arra, hogy a ezek a polgárok is részt vehessenek a választásokon. A vizsgált 15 ország túlnyomó többségben olyan módszereket alkalmaznak, amelyek valós, arányos, azonban minimális - sok esetben szimbolikus - beleszólás tesznek lehetővé a politikai határokon kívül élőknek.
Ám néhány kelet-európai országban ezek a megoldások nem egy esetben azért születtek, hogy - jellemzően az aktuális kormányzó pártok érdekeinek megfelelően - befolyásolhassák a választás eredményét, vagy - az EU-ban szalonképesnek nem nevezhető módon - próbálják meg történelmi sérelmeiket rendezni.
Az általunk vizsgált európai országok közül - Romániát leszámítva - csak nem EU tag országok vezettek be olyan szabályozást, ahol az államhoz nem kötődők is érdemben beleszólhatnak a választásba. Bár még bizonytalan, hogy kapnak-e, s ha igen milyen formában kapnak szavazati jogot a határon túli magyarok, azonban könnyen elképzelhető, hogy Magyarország is ezen országok köréhez fog tartozni.
This analysis is available in English. Click: Electoral system serving party politics
A választójog általában az adott demokratikus országban élő állampolgárok azon joga, hogy kiválasszák helyi, területi és országos képviselőiket, s a képviseleti szerveken keresztül vegyenek részt a közügyek intézésében. Egyes országoknak sok olyan állampolgára van, akik nem élnek az anyaország területén, ezért több állam különféle megoldást dolgozott ki arra, hogy ezek a polgárok miként vehetnek részt a politikai életben. A választott modell függ az adott ország politikai helyzetétől, a külföldön élő állampolgárok számától, valamint a közjogi berendezkedéstől.
A külföldön élő állampolgárok választója Magyarországon a rendszerváltozás óta többször került a politikai viták középpontjába: az Alkotmánybíróság egyik legelső - s azonnali alkotmánymódosítást indukáló - döntése is ezzel volt kapcsolatos. A 2004 óta hatályos szabályozás alapján hazánkban csak a Magyarországon állandó lakóhellyel, vagy legalább tartózkodási hellyel (köznapi néven lakcímmel) rendelkező magyar állampolgárok vehetnek részt a választásokon. Ha a választás napján külföldön tartózkodnak, akkor az adott ország magyar külképviseletein adhatják le voksukat.
Ez a szabályozás összhangban áll a legtöbb modern demokrácia által alkalmazott megoldással, azonban számos ország eltérő modellt alkalmaz. A következőkben tekintsük át néhány olyan európai ország (+USA) gyakorlatát, ahol a lakóhellyel nem rendelkezők is szavazhatnak.
(A táblázat kattintásra megnő.)
A határon túli szavazásnak tehát a következő modelljei állíthatók fel:
I. A választáson való részvétel a helyben lakáshoz kötött
A modern demokráciák tekintetében általános szabályként az érvényesül, hogy a választásokon csak az vehet részt, aki az adott országban valódi helyben lakással járó állandó lakóhellyel rendelkezik. A megközelítés alapja az, hogy az államhoz, annak döntéseihez az kötődik, aki ott él. Az az állampolgár, aki nem él egy adott országban, arra a különféle közjogi szervezetek csak kisebb befolyást gyakorolnak, ezért választójogával csak akkor élhet, ha az országba költözik. Ez a megközelítés meghatározónak tekinthető mind napjainkban, mind a történelem során (például a Római Köztársaságban sokáig csak a Rómában élők rendelkeztek választójoggal, a latin nyelvű Rómán kívüli városok lakói csak akkor, ha Rómába költöztek). Ez a modell ma is általánosan érvényesül az önkormányzati választások tekintetében.
II. A felsőházi tagság modellje
A helyben lakás általános szabályát enyhítették bizonyos, jelentős létszámú külföldön élő állampolgárral rendelkező országok, amelyek lehetővé tették, hogy az anyaországban állandó lakóhellyel nem, de állampolgársággal rendelkező személyek valamilyen módon részt vegyenek az anyaország közéletében. Az egyik ilyen modell alapján a külföldön élő állampolgárok a kétkamarás parlamentnek a tiszta képviseleti elvet ellensúlyozó felsőházába (szenátusába) delegálhatnak korlátozott számú tagot. Ily módon véleményük megjelenhet az anyaország politikájában, de ez nem befolyásolja a helyben lakók döntését, egyfajta erőteljes kifejezésnek tekinthető. Ezt a modellt választotta a kivándorlás miatt jelentős diaszpórával rendelkező Írország, valamint a gyarmatbirodalmi múlt emlékeként számos külföldön élő állampolgárral rendelkező Franciaország.
III. A virtuális helybenlakás modellje
A helyben lakás tényét egyes államok tágan értelmezték akkor, amikor lehetővé tették, hogy a külföldi állampolgárok korábbi-, vagy valamely szülőjük korábbi lakóhelyén, esetleg egy központilag kijelölt választókörzetben kvázi helyi lakosként, jellemzően meghatározott időnként - 10 vagy 15 évenként - történő ismételt bejelentkezéssel a választói névjegyzékbe felvetethessék magukat, s a törvényhozási és - közvetlen vagy elektori elnökválasztás esetén - az elnökválasztáson részt vehessenek. Ezt a megoldást választotta az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Szlovénia, Szerbia és Moldova.
IV. A virtuális jelenlét modellje
A külföldi állampolgárok számára az anyaországi közéletre történő legnagyobb befolyást a virtuális helybenlakás modellje jelenti. Ebben a rendszerben a közvetlen elnökválasztást lebonyolító országokban a külföldön élő, hazai állandó lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok teljes joggal vehetnek részt, így adott esetben annak eredményét jelentősen befolyásolhatják. A törvényhozási választásokon gyakran limitálják a befolyásukat azzal, hogy korlátozott számú választói kerületet alakítanak ki a számukra. (Ez azonban lehet nagy számú képviselői hely is: így Horvátországban a szábor képviselőinek 10%-át a külföldi horvátok választják.) Más országok nem határoznak meg ilyen korlátot a törvényhozási választáson sem: ez elsősorban a tiszta pártlistás választási rendszerű országokban érvényesül. Ezt a modellt választotta Portugália, Olaszország, Románia, Szlovákia, Lengyelország. Különösen jelentős a külföldi lengyelek, s - a már korábban jelzettek szerint - a külföldi horvátok befolyása a helyi közéletre, de a legutóbbi román elnökválasztáson a kiélezett helyzetet jelentősen befolyásolták a külföldi román szavazatai.
Mekkora a valós befolyás?
Mindezek után felmerül a kérdés, hogy a külföldön élők szavazata "mennyit ér", mekkora a határokon túl élők szavazata? Miként érvényesül a külföldön szavazók esetében, a különböző országokban az az alaptétel, hogy a választójog egyenlő?
A fenti táblázatból az látható, hogy azon országok körében, ahol szavazati joggal rendelkeznek a külföldön élő állampolgárok, a legtöbb esetben csekély hatással bírnak az anyaország demokratikus döntéshozói testületeire. Vagy azért, mert kisebb felhatalmazású intézményre szavazhatnak (Franciaország és Írország), vagy azért, mert létszámuk viszonylag elenyésző az összes szavazópolgár számához képest (bal felső sarok országai).
Inkább ritka, hogy a külföldön élő, a kormány politikája által kevésbé érintett állampolgárok létszámuk folytán komoly, esetleg döntő hatást tudnak kifejteni a jelentős felhatalmazásokkal rendelkező választott testületek összetételére (jobb felső sarok). Kelet- és közép-Európában azonban ez a megoldás is előfordul.
Ez a blokk is két csoportra osztható. Egyrészt Lengyelországra, ahol ahol sok vendégmunkás él európa más országaiban és a szavazójog elsősorban őket érinti - akiknek erős kötődésük van a lengyel államhoz.
Másrészt a tőlünk keletre és délre található országokra, a nem EU tag Moldovára és Horvátországra, illetve a Schengen-tagságát ezzel a lépésével is hátráltató Romániára. Ezen országok esetében a döntés az aktuális kormányzópártok érdekeit szolgálta, illetve európában szalonképesnek nem számító politikai törekvéseiket próbálják rendezni ezen a módon. Esetükben a határon túli szavazók nagy része (a nagy számú vendégmunkáson túl) olyan, akiknek az államhoz nincs (nem volt) kötődésük, csak a nemzethez.
Bár még bizonytalan, hogy milyen formában kapnak szavazati jogot a határon túli magyarok, könnyen elképzelhető, hogy Magyarország is ezen országok köréhez fog tartozni.
