Új választási rendszer: a politikai kartellrendszer jogi beágyazása

Lázár János csendben előállt a választási rendszer átalakítására vonatkozó javaslatával. A jelenlegi javaslat kisebb, de lényeges változtatásokat tartalmaz a Fidesz által már tavaly benyújtott – és azóta bizottságban elakadt – választási törvényéhez képest. Már részletesen vizsgáltuk korábban, hogy a javaslat főbb új elemei milyen változásokat eredményeznének.

Elemzéseinkben áttekintettük például, hogy milyen hatással járt volna nagy vonalakban egy ilyen, egyfordulós és az egyéniben választott képviselőknek aránylag nagyobb létszámot biztosító rendszer a parlament összetételére. Megvizsgáltuk emellett azt is, hogy a külhoniak választójogát hogy kezelik más országokban, bemutattuk, hogy milyen formát ölthet nálunk (az egyik be is vált), valamint azt is, hogy milyen pártpolitikai előnyök és megfontolások merülnek fel a kérdés kapcsán.

Nem fogjuk az összes korábban tárgyalt kérdést részletesen áttekinteni, ehelyett a legfontosabbakra összpontosítunk.

Mi fog történni?

Két részlet kivételével – a kompenzációs lista megőrzése és a területi listák felszámolása – a jelenlegi javaslat még nagyobb aránytalanság irányba mozdítaná el a választási rendszert, mint a korábbi.

Bár a Fidesz minduntalan a rendszer arányosításáról beszél, a valóságban pont az ellenkezője történik. Az új rendszer az erős pártokat jutalmazza; ráadásul még jobban, mint az eddig. Nézzük részletesebben. (Az ábra kattintásra megnő.)

Jelenlegi választási rendszerünk három módon osztja el a mandátumokat. Az első a pártlistára leadott szavazatok aránya szerint osztja el a mandátumokat megyei szinten, eddig összesen 152-at. A második, az egyéniben szerezhető mandátumokat osztja el (176-ot), egyáltalán nem arányosan: itt a győztes minden visz, a vesztes pártok meg egy elég gyenge kártérítést kapnak, a harmadik elemet, a kompenzációs listát. Az utóbbi keretében a vesztes jelöltek ún. töredékszavazataik alapján arányosan részesülnek 58 helyből, tehát összesen harmadannyiból, mint amennyi egyéni mandátum van.

Ha tehát a rendszer arányosítása történne, akkor az első és a harmadik eleme súlya nőne, és a másodiké, azaz az egyéni mandátumoké, csökkenne. Ehelyett az egyéni mandátumok súlya a Parlamentben a jelenlegi 45%-ról 50-55%-ra emelkedik és így pont a többségi, nagy pártoknak kedvező elem erősödik. A kompenzációs lista elhagyása többször felmerült, de végül megmarad, viszont az arányosító jellegéből veszít a második forduló megszűnésével (erről alább bővebben).

Az egyetlen, kis súllyal bíró arányosítás az, hogy megszűnnek a területi listák és a pártlistákra leadott szavazatokat az országos listán kapott szavazatok aránya szerint osztják el. Ugyanis amíg a kis pártok a kisebb népességű megyékben elért eredményükkel gyakran egyet sem tudtak vinni a megyei mandátumok közül, és ezért szavazataik ott jelentős részben kárba vesztek, mostantól ez nem fog előfordulni: az országos lista alapján csak az 5%-os küszöböt alulteljesítő pártok nem kapnak mandátumot.

Kit érint egyáltalán?

Egyébként az utóbbi nem fog sok szereplőt érinteni: a Fidesz tavalyi javaslata a lista- illetve jelöltállítás eleve szigorú követelményeit tovább szigorította volna. A jelenlegi javaslat azt is túllépve kívánja megnehezíteni, hogy új pártok merüljenek fel a jelenlegi parlament elit alternatívájaként.

Az alábbi egy rövid áttekintés arról, hogy mely módon akarták a kormánypártok eredetileg megnehezíteni, hogy új pártok indulhassanak, és mely módon fog nehezülni végül a jelöltállítás.

* Egyelőre nem ismert az egyéni mandátumok pontos száma, de várhatóan 100-110 között lesz

Ennek a hivatalos indoka – éppúgy mint a népszavazás szabályainak megnehezítése – az, hogy a komolytalan jelöltek ne zaklassák a polgárokat a szavazólapon meg a reklámokban. Elvileg egy nemes és védhető cél.

Az új javaslatokkal azonban fennáll a veszélye, hogy túl lesz teljesítve és visszájára fordul egy eredetileg pozitív cél. Ugyanis a javasolt megoldás könnyen lehet, hogy nem a komolytalan, a demokráciából gúnyt űző jelölteket szűri ki, hanem jószerével mindenkit, aki legitim politikai alternatívát szeretne kínálni a jelenlegi, nem túl népszerű és sikeres alternatívákhoz képest.

Hány forduló kell nekünk?

Az egyik legmarkánsabb változás a második forduló eltörlése. Nemzetközileg szokatlan megoldás a kétfordulós választás, a legismertebb példa a miénkre amúgy is hasonlító francia választási rendszer. Nincs tehát önmagában semmi baj azzal, hogy mindössze egy forduló lesz, csak fontos tudatosítani, hogy ennek mi a jelentősége, azaz mi a két modell logikájának különbsége.

A kétfordulós rendszer lényege, hogy az első fordulóban lehetőséget ad azon jelölt támogatására, aki felé szívünk húz. Majd a mezőny letisztulása után – hiszen csak az első három jut tovább, és azok is csak akkor, ha legalább 15% kaptak – megfontolhatjuk: a két esélyes jelölt között melyik győzelme ill. veresége fontos nekünk, és aszerint szavazhatunk.

Így például a második fordulóban az SZDSZ szavazói 1998-tól rendre behúzták az X-et a szocialista jelöltek mellett, az MDF, MIÉP és a kisgazda szavazók pedig általában a Fideszt támogatták a második körben.

Innentől fogva azonban az egyéni jelöltekre leadott szavazatok kontextusában már az első fordulóban azon kell gondolkodnia mindenkinek, hogy melyik nagy – vagy akár helyileg erős – párt győzelme fontos neki, illetve melyiket szeretné megakadályozni, mert a kis pártok jelöltjeire leadott szavazatok az egyéni körzet tekintetében „elvesznek”. Példa: ha egy körzetben erős az MSZP és gyenge az LMP, akkor egy olyan szavazó, aki az LMP-t támogatja de a kormányváltás érdekében hajlandó a szocialista jelöltre szavazni, kénytelen lesz már az első körben ezt tenni. Így az egyfordulós rendszer mindenképpen a már eleve erősebb pártok malmára hajtja a vizet.

Trükkös: marad a kompenzációs lista

Ehhez kapcsolódik a látszólag legnagyvonalúbb gesztus is a Fidesz-javaslat részéről, azaz hogy az első tervvel ellentétben megőrizné a kompenzációs listát. A kompenzációs listára fenntartott mandátumokból a pártok azon szavazatok szerint osztoznak, amit az egyéniben elvérzett jelöltjei kaptak az első, immár egyetlen fordulóban.

Ez tehát mindenképpen kiegyenlítettebbé teszi a rendszert, hiszen a vesztes jelöltre leadott szavazat nem vész el, hanem átalakul. Persze ez a transzformáció jelentős árral jár: jelenleg a vesztes jelöltre leadott szavazat mandátumban kb. harmad annyit ér csak, mint a győztes jelöltre történő voksolás.

Nem tudjuk, hogy most hány ilyen mandátum lesz, de mivel az egyéni mandátumok becslése ismert (100-110), ezért annyit tudunk, hogy akárhogy is alakul a kompenzációs mandátum aránya, a fennmaradó 90-100-ból kell osztoznia a listát mandátumokból.

Ez trükkös, mert így egyáltalán nem olyan egyértelmű a nagyvonalúság: ugyanis a kis pártok várhatóan rosszabbul fognak így járni, mintha ezeket a mandátumokat a pártlistán kapott szavazatok szerint osztották volna el, míg a nagyoknak kedvezőbb lesz.

Második forduló nélkül

Ennek oka főleg a második forduló eltörlésében rejlik.

Az eddigi rendszer alapján a kis pártok szavazói úgy gondolkodhattak, hogy az első fordulóban – amikor még nincs tétje a szavazatuknak az egyéni mandátum sorsa tekintetében – a „saját” pártjuk egyéni jelöltjére szavaznak, ezáltal annak töredékszavazat-számát erősítve. Aztán a második fordulóban a nagy pártok jelöltjei közül megszavazhatták a számukra közelebb álló párt jelöltjét, megelőzve, hogy egy általunk ellenszenves párt győzzön.

1998-ban például úgy tudta megnyerni a Fidesz a választást, hogy a kisebb Kisgazdák a második fordulóban számos körzetben a Fidesz jelöltjeinek támogatására hívták fel szavazóikat, ami az FKgP-nek mandátumarányán nem változtatott.

Most viszont nincs lehetőség arra, hogy a kis pártok támogatói ily módon taktikázzanak: ha azt szeretnék, hogy az általuk antipatikusnak vélt nagy párt ne tudjon győzni, akkor az első és egyetlen fordulóban már a kevésbé antipatikus nagypárt jelöltjére kell szavazniuk. Tehát nincs töredékszavazat az általuk eredetileg támogatott kis pártnak, és következésképpen nincs kompenzációs mandátum sem. Mindkettőt a nagy pártok vesztes jelöltjei viszik. Ügyes. 

Hogy jó ez? És kinek?

A győzelemhez vezető út eddig is az egyéni mandátumokon keresztül vezetett, és ez most még inkább így lesz. Ez pedig annak a pártnak kedvez majd, amely a viszonylag legerősebb pozícióval rendelkezik a rendszeren belül. Ugyanis ha egyfordulós a rendszer, akkor a legerősebb párt viszi az egyéni mandátumok nagy részét, még akkor is ha történetesen sokkal többen utasítják el összességében, mint ahányan támogatják.

Mivel nincs meg a lehetőség arra, hogy a pártok – vagy tőlük függetlenül szavazóik – összefogjanak a második fordulóra, ezért kénytelenek már az első forduló előtt megállapodni és közös jelöltekkel indulni. Egy ilyen konstellációban nehezen őrizhető meg a függetlenség látszata. És így jó eséllyel feláll megint a két hegemón blokk, amely 2010 előtt szembeállt egymással, kiegészítve egy regionálisan erős Jobbikkal. Csak sajnos az elmúlt évek jelei pont nem azt jelezték, hogy az emberek kisebb politikai választékot kívánnak.

Elképzelhető, hogy nem csak a demokratikus politikai kínálatát fogják mesterségesen korlátozni, hanem a keresletet is csökkenteni fogják. Az Index értesülései szerint jelentős támogatottsága van a Fideszen belül annak az elképzelésnek is, miszerint az USA-hoz hasonlóan Magyarországon is majd regisztrálni kell a szavazáshoz. Ez – ezt többek között az amerikai tapasztalatok is alátámasztják - jelentősen csökkentené a választási részvételt. 

Ez a rendszer most a legerősebb pártnak kedvez, annak leválthatóságát nehezíti meg. De egyszer változhat a legerősebb part, és akkor annak kedvez majd. És egyszer meg a legeltökéltebb Fidesz, MSZP stb. hívővel is előfordulhat, hogy elege lesz a jelen felhozatalból és újra vágyik, mint a választók nagyjából fele most.