Tíz év csomagjai – ki mennyit szorított meg?

2013. április 10. 13:56 – Ténytár
|

2006 óta a mindenkkori kormányok a GDP közel 20 százalékának megfelelő költségvetési kiigazítást terveztek be, és ezek egy jelentős hányada meg is valósult. 2001-ben útjára indult kiköltekezésnek meg lett az ára: mindazt a gazdasági sikert, amelyet a '90-es évek második felében sikerült elérni, gyorsan szétzilálták a felelőtlen, a költségvetési hiányt figyelmen kívül hagyó intézkedések.

A hibákból azonban mit sem tanultak a politikusok: 2010-ben például az egykulcsos adó bevezetése indította útjára az újabb kiigazító intézkedéseket, bár azt annak bejelentésekor már tudni lehetett, hogy gazdaságösztönző hatása nem lesz, ellenben hatalmas rést üt a költségvetésen. A 12 éve tartó totálisan rossz fiskális politika következménye a magyar gazdaság hanyatlása és a növekedés elmaradása.

Régi sikerek

A hétköznapi nyelvben a megszorítás, mint szitokszó a Bokros-csomag idején terjedt el. 1995-ben Bokros Lajos, akkori pénzügyminiszter komoly kiigazításokat rendelt el, amelyek egyaránt érintették a költségvetés bevételi és kiadási oldalát annak érdekében, hogy Magyarország elkerülje a csődöt. A miniszter akkori megítélése katasztrofális volt, azonban az érdemek magukért beszélnek. Komoly kompromisszumok árán, de a költségvetést sikerült rendbe tenni, és a következő években minden makrogazdasági mutató jelentősen javult – ebben persze nagy szerepe volt a forint csúszó leértékelésének is. A Bokros-csomagot utólag jogosan  nevezhetjük sikeresnek, hiszen a magyar gazdaságot egyensúlyi pályára állította, és a '90-es évek második felében, valamint a 2000-es évek elején hitelfelhalmozás nélkül sikerült jelentősebb gazdasági teljesítményt elérni – igaz ebben közrejátszott az akkori világgazdasági konjunktúra is, amely húzta magával a magyar feldolgozó ipart is.

A 2000-es évek elejétől viszont a jobb és a baloldali kormányok egyaránt olyan gazdaságpolitikába kezdtek, amelyek felerősítették a hagyományos gazdasági ciklusokat – osztogatások, majd megszorítások – aláásva a magyar gazdaság teljesítményét. Az I. Orbán-kormány választási költségvetést készített a 2002-es választások előtt, majd az azt követő szocialista kormány olyan osztogatásba kezdett, amely eladósította az országot. A növekedést ekkor már csak a hitelexpanzió révén végrehajtott mesterséges fogyasztásnöveléssel sikerült fenntartani, miközben nemcsak az állam, hanem a vállalati és leginkább a háztartási szektor is eladósodott, többnyire devizában. A nagy 2006-os „feleszmélés” után már nem maradt más, csak a megszorítások, hiszen a durva költségvetési hiányt le kellett faragni az Unió által elvárt szintre. Erre még rátett egy lapáttal a 2008-as pénzügyi válság is, amelynek következménye további kiigazító csomagokban mutatkozott. 2010-re az egyensúlyt sikerült helyreállítani, de az Orbán Viktor vezette Fidesz kormányzat mit sem tanult a szocialisták hibáiból, és a választások után ők is osztogatásba kezdtek, az egykulcsos adó bevezetésével.

A történetet innen már mindenki jól ismeri. Brüsszelben megmondták a magyar miniszterelnöknek, hogy nem lesz itt újra magas költségvetési hiány, ezért a kényszerpályán mozgó magyar kormány kénytelen volt rengeteg kiigazító csomagot bevezetni – plusz einstandolni a magánnyugdíj-pénztári vagyon egy jelentős hányadát -, annak érdekében, hogy a költségvetési deficit elérje a 3 százalék alatti szintet.

A teljesen rossz struktúra mentén végrehajtott osztogatás, majd megszorítások után a magyar gazdaság lefagyott, és a gyenge növekedésből recesszióba zuhant.

Bár a kormányzati kommunikáció szerint  a mostani egyenlegjavító csomagok nem megszorítások, szemben a szocialista kormányok intézkedéseivel, de facto ebben nincs igazuk, hiszen a vállalati és szolgáltatói szektort sújtó intézkedések végül mindig a háztartásokon csapódnak le. Ez most sincs másképp, a telefonadótól kezdve a bankadó egy részén át, a tranzakciós adóig, amit csak lehet, mindent áthárítanak a lakosságra. Így összességében nyugodt szívvel kijelenthető, hogy mind a szocialista kormányok, mind a II. Orbán-kormány komoly megszorító csomagokkal állt elő az elmúlt években. Na de ki miatt kellett jobban összehúzni a nadrágszíjat?

Az eredendő bűn

Mielőtt kitérnék a II. Gyurcsány-kormány, a Bajnai-kormány és a II. Orbán-kormány által aposztrofált intézkedésekre, először is érdemes kitérni arra, mi a probléma alfája és omegája:

1. Osztogatások

Mind 2002 után, mind 2010 után megbukott a kormány azon terve, hogy a fogyasztás mesterséges felpörgetése elhozza a Kánaánt Magyarországra. Előbbi magas ikerdeficithez és államadósság-növekedéshez vezetett, míg utóbbi még fogyasztásnövekedést sem eredményezett, hiszen az adókedvezményeket gyorsan pótolni kellett adóemelésekkel, vagy új adók bevezetésével, ráadásul az alacsony jövedelmű csoportok inkább vesztesei voltak, mintsem élvezői az egykulcsos adó bevezetésének. Ahelyett, hogy a mindenkori kormányok passzív és aktív beruházás-ösztönzésre költötték volna a meglévő forrásokat – kihasználva az ebből eredő multiplikációs hatást -, teljesen rossz struktúra mentén próbálták ösztönözni a hazai gazdaságot, a végeredményt pedig jól ismerjük. Az osztogatások nem termeltek hasznot, viszont felerősítették a ciklusokat a gazdaságban.

2. Megszorítások a rossz struktúra mentén

A rendszerváltás óta még egyik kormány sem merte felülvizsgálni az ellátórendszerek hatékonyságát, az állami újraelosztás mértéke még mindig nagyon magas, cserébe a nemzetgazdaságra nehezedő adóterhek agyonnyomják a gazdaság egészét. A versenyképesség támogatása egyenlő a nullával, és a megszorítások teljesen aláássak az ország jövőjét. Jó példa erre a II. Orbán-kormány oktatáspolitikája és a felsőoktatás szétverése. Ha nem lesz humántőke, a fizikai tőke sem fog Magyarországra érkezni – a beruházási ráta már most is történelmi mélyponton van. Ilyen körülmények között pedig csak és kizárólag újabb és újabb kiigazításokkal lehet majd egyensúlyban tartani a költségvetést.

3. Az előrelátás és az egyeztetés hiánya

A mindenkori kormányok számlájára írható, hogy az előrelátás teljesen hiányzik a gazdaságpolitikai döntésekből, ráadásul a politikán kívüli szakértőkkel szinte sosem egyeztetnek. Hiába mondják meg a közgazdászok, a gazdasági szakértők, az üzleti világ szereplői és az elemzők, hogy ez a lépés nem lesz jó, a politikusok fittyet hánynak erre, és a saját fejük után mennek. A folyamat végül kapkodáshoz, ad hoc döntésekhez vezet, amelynek eredményeit jól ismerjük.

A csomagok

A csomagok összegyűjtése során nem volt könnyű dolgunk, hiszen pontos adatokat nehéz volt találni a régebbi intézkedésekről. Míg a Matolcsy György által fémjelzett intézkedéseket már pontosan vezették a hír- és gazdasági portálok, addig a korábbi intézkedésekről nehéz volt pontos felmérést készíteni. Mivel az egyes csomagok rengeteg inflációgerjesztő tételt tartalmaztak (például áfa és jövedéki adóemelések, ezért azokat folyó áron tüntettük fel). A különböző csomagoknál az aktuális kormányok által tervezett tételeket vettük figyelembe, annak ellenére, hogy azzal mi is tisztában vagyunk, hogy ezek egy része nem valósult meg (például a szocialista kormányok idején az ingatlanadó, és a mostani csomagoknál is rengeteg bizonytalan tétel van, például az e-útdíj bevezetése).

1. A Gyurcsány-csomagok

A II. Gyurcsány-kormány nevéhez több csomag is köthető. Az Unió átverése és a választók megtévesztése után a kormány kénytelen volt megszorításokkal kezdeni a második ciklust. A 2006 és 2008 között bevezetett intézkedések olyan lépéseket tartalmaztak, mint például az áfakulcs 5 százalékpontos megemelése, az evakulcs 10 százalékpontos emelése, vagy a kamatadó bevezetése. Az ekkori intézkedések leginkább adóemelésekben és új adók bevezetésében merültek ki, a kiadási oldalt kevésbé érintették a lépések.

A második intézkedéshullám a válság kitörésekor jelentkezett. A magyar gazdaság gyenge lábakon állt, 2008 őszén a tőkekivonás, majd a piaci források kiapadása miatt csőd közeli helyzetbe került. Nem maradt más, mint az IMF-hitel, cserébe viszont újabb kiigazításokat kell elrendelnie a kormánynak. Ennek keretében például végleg megszűntek a 13. havi bérek, részben megszűntek a 13. havi nyugdíjak.

A kormány azonban nem volt hajlandó elég intézkedést tenni, annak érdekében, hogy a költségvetési hiány megfelelő szintre süllyedjen – leginkább Gyurcsány Ferenc félt a politikai következményektől -, ezért a miniszterelnök végül lemondásra kényszerült. A rossz gazdaságpolitika, a gazdasági válság és a megszorítások Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségébe kerültek.

 

2. A Bajnai-csomag

Bajnai Gordont válságkezelő miniszterelnökként szokás emlegetni, hiszen sikerült azokat az intézkedéseket keresztül vinnie a szocialista frakción, amelybe Gyurcsány Ferenc belebukott. A Bajnai csomag keretében tovább emelték az áfát, teljesen kivezették a 13. havi nyugdíjat, és rengeteg egyéb kisebb tételt vezettek be, annak érdekében, hogy a költségvetés egyensúlyba kerüljön. A Bajnai csomag azonban nem csak megszorító intézkedéseket tartalmazott, a komplex tervbe több olyan növekedés ösztönző lépést is beépítettek, amelyek segítették kihúzni a recesszióból Magyarországot.

A csomag ráadásul olyan elemeket is tartalmazott, amely minimum elvárás a megszorítások idején: miniszterek és államtitkárok bércsökkentése, állami cégvezetők bérének csökkentés. Még ha összességében ezek gesztusértékű lépések is, szívesen látnánk a mostani kormánytól is hasonló intézkedéseket.

A Bajnai-csomagnak sikerült egyensúlyt teremtenie, és a Gyurcsány Ferenc által bevezetett csomagokkal együttvéve a korábbi 8-9 százalékos költségvetési deficitet 4 százalékra lenyomni. A 2009-es recesszió után beindult a növekedés, viszont a foglalkoztatás területén nem sikerült előrelépést elérni.

A kormányváltás idejére a forintárfolyam stabil volt, a csődkockázati mutatók pedig elfogadható szintre süllyedtek. Az egyensúly árát a magyar lakosság fizette meg, de a Bokros-csomaghoz hasonlóan itt sem tehetett mást az akkori vezetés.

 

3. A II. Orbán-kormány intézkedései

A második Orbán-kormány által bevezetett költségvetési kiigazító csomagokról már részletesebben is foglalkoztunk egy korábbi blogbejegyzésünkben. Összességében itt is elmondható, hogy a költségvetési kiigazítást végül a lakosság fizeti meg, mivel a szolgáltatók és a vállalatok a terhek egy jelentős hányadát áthárítják. Kommunikációs szempontból viszont jobban eladhatóak a mostani csomagok, hiszen azokat nem közvetlenül, hanem közvetve fizetik meg a háztartások.

A jelenlegi intézkedések is rengeteg tételt tartalmaznak az adóemelésektől kezdve, az új adók bevezetésén át, a kiadások csökkentéséig, mint például a felsőoktatási forráskivonás. Az egyes intézkedéseket jó előre bejelentették (Széll-Kálmán tervek), bizonyos tételek során viszont kapkodás és fejetlenség volt tapasztalható: mint például az ősszel bejelentett három Matolcsy-csomag, amelyek rengeteg bizonytalan tételt tartalmaznak. Nem véletlen, hogy pár hónapon belül akár újabb csomagra lesz szükség, hogy teljesüljön a költségvetési hiánycél.

A mostani kiigazító csomagok legnagyobb problémája az, hogy nehéz kideríteni, hogy mire is kellett ennyi pénz. 2010-ben a költségvetési hiány kicsivel volt 4 százalék felett, ezt két év alatt több mint 2000 milliárd forintnyi megszorítással sikerült 3 százalék alá vinni. A GDP arányában körülbelül 2 százalékpontnak megfelelő csökkentést sikerült elérni, legalább 7 százalékpontnyi kiigazítással (minden terv nem került megvalósításra, vagy csak most kerül majd megvalósításra).

És mindezt úgy, hogy a magánnnyugdíj-pénztári vagyon államosítása miatt még egy tétel kiesett a költségvetésből, hiszen a teljes magyar költségvetés 2-2,5 százalékát vitte el a magánnyugdíj-pénztárokba befolyó pénz. Márpedig ez azt jeleneti, hogy az elmúlt 2 és fél év megszorításait arra kellett felhasználni, hogy az egyéb tételeket fedezni lehessen (például egykulcsos adó, családi adózás, munkahelyvédelmi akcióterv, magasabb kamatterhek, recesszió miatt zsugorodó adóbevételek).

Akkor most ki igazított ki többet?

Az adatok alapján úgy tűnik, a mostani kormány a befutó néhány 100 milliárd forinttal, de pontos adatok hiányában nehéz egyértelmű győztest hirdetni. Bár ez a ciklus még nem ért véget, így bármilyen további csomag az Orbán-kormány kéte, ám egyértelmű győzelmét fogja hozni.

A probléma viszont súlyos: 2006 óta a GDP 20 százalékának megfelelő kiigazítást terveztek be a kormányok, így talán nem meglepő, hogy az ország gazdasági teljesítménye a béka feneke alá került. A teljes politikai elit felelőssége, hogy a ciklusok felerősítésével, a felelőtlen osztogatásokkal, majd a brutális mértékű kiigazításokkal a magyar gazdaságot olyan pályára terelték, ahonnan nehéz lesz kijutni.


 


|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA