A legfőbb ügyész jogállását a Kormány által benyújtott törvény jelentősen meg kívánja erősíteni: látszólag az ügyészi szervezet függetlenségét erősítve az eddigi hatéves megbízatási időtartamot kilenc évre emeli, egyidejűleg kizárja azt, hogy az ügyészi szervezeten kívülről nevezzenek ki legfőbb ügyészt. E változtatás azonban valójában a fennálló helyzet konzerválását jelenti: a külső politikai befolyásolást alapvetően teszi lehetetlenné, viszont az ügyészi szervezet külső megújulását kizárja. A kilencéves megbízatási időtartammal pedig lehetségessé válik, hogy a vádhatósági feladatokat egy korábbi kormányzat által kinevezett tisztségviselő gyakorolja – több parlamenti cikluson átnyúlóan, így csökkentve ezzel a mindenkori kormányzat büntető szakpolitikai mozgásterét.
Magyarországon a legfőbb ügyész jelenleg az Országgyűlésnek alárendelt, a Kormánytól független tisztségviselő - ez leginkább azért van így, mert hazánk továbbra is a szocializmus idején átvett orosz ügyészi modellt alkalmazza. Ez a minta – bár nem együlálló – egyáltalán nem általános.
Ezzel szemben, a modern polgári demokráciákban uralkodónak számító – és a most várhatóan került – felfogás szerint az ügyészség kizárólag a vád képviseletével kapcsolatos hatósági (közigazgatási) feladatokat lát el (vádhatóság), ily módon a kormányzat által irányított végrehajtó hatalom része. Ebben a rendszerben az ügyész kizárólag a vád képviseletére jogosult, egyéb büntetőjogi intézkedést nem tehet - hiszen ezen logika alapján az ártatlanság vélelme és a független bíróság garantálja az állampolgárok jogait. Ez a modell úgy tekint az ügyészre, mint egy „kopóra”, aki – a Tankcsapda klasszikussá vált dalszövegét idézve – „ha vérszagot érez, először üt, aztán kérdez”. Ebben a rendszerben a legfőbb ügyész a kormányzat miniszteri rangú tagja vagy az igazságügy-miniszter közvetlen alárendeltségében dolgozó tisztségviselő.
A másik – kevesebb állam által követett – modell, amely az orosz cári időszakban alakult ki, s onnan vette át a szovjet államigazgatás, aztán pedig a legtöbb kelet-közép-európai és kelet-európai államszocialista rendszer. Arra épít, hogy az ügyész a hatalommegosztást tagadó államrendben a törvényesség legfőbb őre, aki nemcsak a közvádat képviseli, hanem ellenőrzi a közigazgatás szerveinek törvényes működését is, s ha törvénysértést észlel, felléphet felügyeleti joga alapján. Ez a széles hatáskörű ügyész azonban nemcsak a közigazgatási, hanem az állampolgárok polgári peres ügyeiben is széles körben felléphetett a törvényesség biztosítása érdekében.
Mint látható egy "független" modell manapság csak a poszt-szovejt térségben dívik. Sőt, már a régióban is több állam áttért a "nyugati" modellre, ahogy az ügyészség a végrehajtó hatalom része.
A rendszerváltozást követően nálunk az ügyészség azonban továbbra is a törvényesség független őre maradt – az új jogállami keretekhez, a polgári demokrácia követelményhez igazítva működött. Azaz a polgári perekben csak nagyon kivételesen léphetett fel, s a közigazgatás tekintetében fennálló felügyeleti jogainak jelentősége is csökkent. Ezeket a funkciókat az új jogvédelmi intézmények: az ombudsmanok, az Alkotmánybíróság, valamint a kiteljesedő bírósági kontroll vette át. A rendszerváltást követően azonban többször felmerült, hogy Magyarország is az uralkodónak tekinthető modellre térjen át.
Mi is tehát a különböző megoldások előnye és hátránya?
És a másiké?
Mindezekre figyelemmel nem véletlenül választotta Magyarország a végrehajtó hatalomtól független ügyészség modelljét: egy valóban független ügyészség ugyanis egy megalapozottabb és szakmaibb büntetőpolitika kialakítását teszi lehetővé. A legfőbb ügyész „kívülről történő” kiválasztása – amelyet a zárószavazásra váró törvényjavaslat kizárna – 1990 óta azt a célt is szolgálta, hogy az ügyészi szervezet megújulhasson: 1990-ben a modern demokratikus ügyészséget kiépítő legfőbb ügyésznek az Országgyűlés az ELTE ÁJK nagy tekintélyű büntetőjogászát, Dr. Györgyi Kálmán egyetemi docenst választotta meg, akinek érdemei kiemelkedőek a jogállami ügyészség kiépítésében.
Azonban ha az ügyészség tekintetében a szervezeti garanciák ellenére nem valósul meg a valódi politikai függetlenség, az számos veszélyt rejthet magában.
- Egyrészt egy kormányzati ciklusokon átnyúló politikai befolyás alatt álló legfőbb ügyész megnehezítheti a kormányzat felelősségi körébe tartozó büntetőpolitika alakítását, a választói felhatalmazást a büntetőpolitika terén „leronthatja”, ugyanis a vádhatóság kiemelt feladat- és hatáskörei miatt gyakorlatilag a büntetőpolitika megkerülhetetlen alakítója a legfőbb ügyész, így a kormányzat nem önállóan alakítja ezt az állampolgárok által is kiemelt fontosságúnak tartott területet.
- Másrészt mivel a mai közéletben már a vádemelés is kriminalizál, ezért egy függetlennek tűnő szervezet fegyverként is használható a napi politikai csatározásokban.
- Harmadrészt az ügyészség törvényességi felügyeleti jogai révén közvetlenül is beavatkozhat a közigazgatás működésébe, amely az egyes szakpolitikák tekintetében okozhat problémákat.
Mindezekre figyelemmel a végrehajtó hatalomnak alárendelt ügyészség egy „őszinte” rendszer, ahol a mindenkori kormányzat jogilag is elismeri a vádhatóság irányítását. Ezzel szemben a valóban független ügyészség egy szakmaibb büntetőpolitikai rendszert jelent, azonban ha a szervezeti garanciák esetén politikai befolyás alá kerül, akkor az súlyos problémákat idézhet elő.
