Az Orbán-kormány a 2011. március 1-én bejelentett változtatásokkal gyakorlatilag felszámolja a jóléti rendszerváltást. A jobboldali gazdaságpolitikusok, politikai elemzők és politikusok által amúgy is élesen bírált politikai projektet, amely az állami újraelosztáson keresztül kísérelte meg csökkenteni a magyar társadalomban megjelenő feszültségeket. A jóléti rendszerváltás koncepciója ugyanis elsősorban a munkaerőpiacban részt nem vevő inaktívok (nyugdíjasok, gyermekek, rokkantak, álláskeresők) és az alacsony keresetű aktívok életviszonyainak javítását tűzte ki célul. Az új javaslatok pedig éppen ezen, a válságban különösen sújtott rétegek korábbi kedvezményeit és esélyeit csökkentik.
A Széll Kálmán Terv gyakorlatilag a költségvetés kiadási oldalának csökkentésével és részben a bevételek növelésével kívánja csökkenteni az államadósságot; és ezzel az elsődleges országkockázatot. Bár - az Orbán Viktor által taktikai okokból két miniszterének, Navracsicsnak, és Matolcsynak átadott - bejelentés során igyekeztek kerülni a megszorítás kifejezést a csomag jópár pontjára mégis illik a jelző. A következőkben áttekintjük, hogy milyen fontosabb, komolyabb társadalmi hatással járó pontjai vannak a Széll Kálmán Tervnek. Annak az intézkedéscsomagnak, amely céljai szerint az országot egy új növekedési pályára állítja.
I. Foglalkoztatás és nyugdíjrendszer
A két, költségvetésileg és társadalmilag is legnagyobb hatású intézkedés a foglalkoztatás és a nyugdíjrendszer területén tervezett változtatások:
A foglalkoztatás terén bekövetkező változások egyáltalán nem tekinthetőek meglepő fordulatnak, ugyanis a 2011. évi költségvetés az álláskeresők pénzbeli juttatásaira fordítható keretösszeget 142,65 milliárd forintról 134,8 milliárd forintra csökkentette. Még látványosabb a csökkenés, ha a költségvetés összes kiadásainak százalékában kifejezett összegére tekintünk: míg 2010-ben a büdzsé 1,05%-át fordították az álláskeresők támogatására, addig 2011-ben csak 0,97%-át. Ráadásul a KSH adatai szerint a munkanélküliségi ráta 2010 novembere és 2011 februárja között 4%-kal, 11,2%-ra nőtt. Így az álláskeresési rendszer működtetése - a jelen feltételek mellett - finanszírozhatatlan volt, mindenképpen szükségessé vált a jogosultsági feltételek szűkítése.
A beharangozott nagyszabású közmunkaprogramok többeknek segíthetnek, ám egyben fokozzák a kiszolgáltatottságukat is. Nem minden rászoruló férhet ugyanis hozzá a programokhoz, így megélhetésük jelentős részben függ attól, hogy a munkaügyi központok tudnak-e számukra ilyen lehetőséget biztosítani.
A táppénz szigorítása a nem teljesen egészségeseket is visszakényszerítheti a munkába, rontva az amúgy sem rózsás általános egészségi állapotokon. Ráadásul a gyógyszerkassza csökkenő kiadásai miatt a kisebb összegű táppénzből kellene a drágább gyógyszereket megvenni, ami szintén arra ösztönözheti - főleg az alacsonyabb bérű - munkavállalókat, hogy ne vegyék igénybe ezt a társadalombiztosítási ellátást.
A rokkantnyugdíj érdemi felülvizsgálata már több korábbi kormánynak sem sikerült. Most is fennáll a kudarc veszélye. Ahogy annak is, hogy olyanok kerülnek a munkaerőpiacra, akikre ott nincs kereslet - lévén onnét menekültek az inaktivitásba. Hasonló kockázatokat hordoz a korhatár előtti - korengedményes, illetve csökkentett összegű előrehozott - nyugdíjba vonulás visszaszorítása (vagy megszüntetése?) is. Ezen intézkedések következtében a munkanélküliség növekedhet.
A rendvédelmi szervek tagjai az előző kormány szigorítási kísérletét is tömeges nyugdíjba meneküléssel kerülték meg. A mostani kormánynak sem lesz kisebb gondja ezzel.
II. A Széll Kálmán Terv egyéb intézkedései
A foglalkoztatás és a nyugdíjrendszer mellett a Széll Kálmán Terv egyéb rendelkezései az egészségbiztosítást, az energiapolitikát, az oktatást - elsősorban a felsőoktatást - és az önkormányzati rendszert érintik.
A gyógyszerfinanszírozás átalakítása nyomán drasztikusan növekedhetnek a gyógyszerárak, vagy - amennyiben nem tudja kiváltani őket - romolhat a beteg egészségi állapota. Ugyanakkor hatással lehet kedvezőtlen gyógyszerhasználati szokásokra is - az otthoni gyógyszerfelhalmozás visszaeshet.
A felsőoktatás átalakításának irányaival kapcsolatban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárságának 2010-es és 2011-es koncepciója jelenthet tájékozódási pontot: a körülbelül 235 milliárd forintos felsőoktatási kasszából a tervezett 38 milliárd forintos költségek kivonását a hallgatói keretlétszámok és a felsőoktatási intézmények számának csökkentésével kívánja elérni a kormányzat. A fenti célok elkérése érdekében új felsőoktatási szabályozást, - valószínűleg - új finanszírozási rendszert építenek ki.
A rezsiköltségek befagyasztásával kapcsolatban csak általános ígéret hangzott el: ennek mikéntjével kapcsolatban konkrét információkkal még nem rendelkezünk.
Ugyanez a helyzet a Terv legneuralgikusabb pontjával is: az állami és önkormányzati közigazgatás megújításával. Eddig egyetlen konkrét lépés hangzott el: a miniszterek fizetett szabadságát 20 napra csökkentik. Ennek a költségvetési hatása nulla. Egyrészt a miniszterek jellemzően nem vesznek ki 20 napnál több szabadságot egy évben, másrészt, a ki nem vett szabadság után járó megváltást bár kifizetnék nekik a jogviszonyuk megszűnésekor, de a 98%-os adóval azt teljes mértékben elvonják. Így ez egy könnyen vállalható ígéret volt.
A hazai közszolgáltatási rendszer problémáinak egyik fő forrásaként a politika és az igazgatási-szolgáltatásszervezési szakma több képviselője is a jelenlegi önkormányzati modellt jelölte meg. A Széll Kálmán Tervben is történtek utalások az önkormányzati rendszer megújításának szükségességére, de ezzel kapcsolatban - talán a kormánypárti frakciókban is erős önkormányzati lobbi nyomására - nem derült ki semmilyen részlet. Márpedig az itt elvégzett munka kulcsfontosságú lehet az ország államadósságának tartós leküzdésében. Az azonban kérdéses, hogy a későbbiekben milyen erővel tudnak a változás ellen dolgozni a jobboldali önkormányzati politikusok.
Mindent összevetve a Széll Kálmán Terv - kidogozatlansága ellenére is - egyértelmű képet rajzol fel. A válság és a magyar állam korábbi túlzott költekezésének terheit elsősorban az alacsonyabb jövedelmű, részben aktív, foglalkoztatott, részben inaktív, az állami jóléti transzferektől nagyobb mértékben függő rétegekre terheli, miközben az új adórendszerrel a felső és középső középosztály terheit csökkentette. Ráadásul az új program elemei sem érintik őket szélesebb körben.
