Így szabta saját képére és foglalta el a Fidesz a teljes magyar médiapiacot

2015. november 17. 15:08 – Ténytár
|
Ha igaznak fogadjuk el az állítást, hogy a demokrácia alapja: a plurálisan, a sokoldalúan tájékozott polgárok összessége szükséges információk tudatában hozhatja meg  döntéseit a nemzet sorsáról, akkor azt is ténykérdésként kell kezelnünk, hogy jelenleg Magyarországon ennek már a feltételei sem adottak. Mára ugyanis a rendszerváltás óta nem látott közelségbe kerültünk ahhoz, hogy teljesen kiépüljön a hatalom érdekeit kiszolgáló, elvárásai szerint teljesítő, gazdaságilag és személyi kérdésekben is a hatalomtól függő médiamonopólium. Az elmúlt évek legfontosabb jelensége egyértelműen a politikai elittel nyíltan és közvetlenül összefonódó szereplők médiapiaci térnyerése.

A közéleti kérdésekkel foglalkozó média közvetlenül, vagy közvetve mára csaknem teljes egészében a kormánypártokhoz, gazdasági hátországukhoz köthető tulajdonosok kezében van. Ezzel párhuzamosan kiépült a közszolgálati médiából fércelt állami médiabirodalom, amely soha nem látott cinikussággal önti magából a kormányzati propagandát, a kormánypárti vezetés alatt álló MTI pedig a teljes magyar médiarendszer tartalomszolgáltatását „áramvonalasította” a kormánypártok szájízének megfelelően. A független újságírás megmaradt szigeteivel szemben pedig a kormánypártok teljes offenzíváját láthatjuk, beszéljünk akár a fősodrú médiáról, a nonprofit világról, a csupán online elérhető lapokról vagy a pártos sajtóról.

A harc fegyvertára is változatos: a politikai nyomásgyakorlástól a tulajdonosi szerkezet kierőszakolt átalakításán, a gazdasági kivéreztetésen keresztül a hatósági, az állami és a jogi eszközök használatáig, szinte mindenre akadt példa. A kereskedelmi médiapiacon eközben felvásárlásokkal, a baráti média hirdetésekkel való kitömésével és jogszabályi változtatásokkal érik el az állami propaganda legszélesebb körben való terjesztését, így korlátozzák mind teljesebb mértékben az állampolgárok jogát a sajtószabadsághoz, ezzel összefüggésben a szabad sajtóhoz, továbbá az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát.

A cenzúra formái a magyar médiában

„A szűk értelemben vett cenzúrán – a médiatartalmak előzetes állami ellenőrzésén – túl a nyilvánosságot torzítják mindazok az állami intézkedések, amelyek célja vagy hatása egyes információk, álláspontok, politikai vagy egyéb ideológiai értékrendek nyilvánosságbeli megjelenésének felerősítése és az ellenkező vagy ellentétes információk, álláspontok, értékrendek megjelenésének megnehezítése. Ezek az intézkedések részben az öncenzúrát erősítik, részben az ún. közvetett vagy „lágy cenzúra” körébe sorolhatók. A cenzúra bármely formájának jelenléte szükségszerűen oda vezet, hogy nemcsak az egyes médiumok esetében, hanem a médiarendszer egészében torzítja a médiakínálatot is, azt a hírérték és a közérdek szempontjai helyett politikai érdekek mentén alakítja.

A „lágy cenzúra”, vagy indirekt cenzúra fogalma alá azokat a médiapolitikai beavatkozásokat soroljuk, amelyek a médiapiac szerkezetének alakításával, a médiapiaci erőforrások elosztásának manipulálásával egyes álláspontok esélyét a közönség elérésére jelentősen növelik, másokét jelentősen csökkentik. Ezek a beavatkozások hosszú távú, tartós torzulásokat okoznak a nyilvánosság működésében. Podesta meghatározása szerint a lágy vagy közvetett cenzúra „a hírszolgáltatás befolyásolása a kormányzattal vagy annak politikájával szemben kritikus médiavállalkozásokra gyakorolt anyagi nyomás révén, illetve a kormányzattal barátságosnak látszó médiatermékek és újságírók jutalmazása”, amelynek tipikus formája az állami (önkormányzati) hirdetések célzott – a piaci teljesítménytől független – elhelyezése, a kereskedelmi hirdetőkre gyakorolt nyomás a hirdetések célzott elhelyezése érdekében, illetve az újságíróknak közvetlenül juttatott kifizetések” – olvasható a Mérték Médiaelemző Műhely elemzésében.

Mi fán terem a magyar médiapiac?

Magyarországon a rendszerváltás óta egyértelmű, bár különböző intenzitású folyamat volt megfigyelhető a pártok médiapolitikáját illetően: kormányra kerülve a pártok minden esetben a médiatér uralására törekedtek. A politikai befolyás minél teljesebb kiterjesztése a média rendszerén belül azonban nyilvánvalóan ütközik a sajtószabadság alapelveivel. Hiszen hogyan is működhetne szakmailag és gazdaságilag autonóm, a politika fölött valódi kontrollt gyakorolni képes médiarendszer, és hogyan is tudná ez a rendszer megteremteni a szabad, cenzúramentes nyilvánosságot, ha mind gazdaságilag, mind szakmailag függő viszonyban van a kormányzattól?

A magyar média politikai uralásáért már a rendszerváltáskor kitört a harc. Ebben a médiaháborúban alapvetően a jobboldali pártok kezdettől a nyilvánosságuk erősítéséért, a baloldal pedig a média baloldali túlsúlyának bebetonozásáért küzdött. Az első médiatörvény elfogadása viszonylagos kiegyezést hozott, amely inkább alapult a bal- és jobboldali pártok médiapiaci osztozkodásán, mint egy független, szabad médiarendszer kiépítésén. A rendszer mindenesetre arra alkalmassá vált, hogy egyik párt se kerülhessen egyeduralkodó szerepbe a médiapiac irányításában.

A nagy pártok közötti médiapiaci egyensúlyon alapuló médiamutyi korszakának lezárása 2010-ben, a Fidesz második hatalomra kerülésekor történt, amikorra a kétharmados többséggel felfegyverzett többség felismerte, hogy a meggyengült baloldallal szemben a médiapiacon is momentummal rendelkezik, így képes lehet a teljes médiapiac domesztikálására.

 

1. Közszolgálatiból kormánymédia – a hatalom szolgálatában

2010 után a hatalom egyik első feladatának tekintette, hogy a magyar közmédiát a saját szája íze szerint szabja át. Az ellenzéket pedig kisöpörje a médiaigazgatásból egyrészt azzal, hogy az új médiahatóság (a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság) elnökét a miniszterelnök nevezte ki 9 évre, másrészt azzal, hogy a médiaigazgatás központi szervébe, a Médiatanácsba csak a kormánypártok által delegált tagokat választottak. Ráadásul ezt a Hatóságot az Alkotmány módosításával, majd az Alaptörvény elfogadásával jelentősen meg is erősítették, így annak elnöke jogalkotási (rendeletalkotási) hatásköröket is kapott.

Médiatanács: Az NMHH önálló szerve, az ORTT jogutódja. Elnökét és 4 további tagját 9 évre, ciklusokon átívelve, kétharmaddal választja az országgyűlés. A szerv feladata többek között a sajtószabadság érvényesülésének biztosítása, pályáztatja és elbírálja az állami média költéseit, valamint felügyeleti és ellenőrzési jogköre is van. A jelenlegi Médiatanács összes tagját a Fidesz választotta meg, saját embereikkel töltve fel a médiafelügyelet legfőbb szervét. 

2. A közmédia lopakodó centralizációja

Az intézményi keretek átalakításának jelentős része azonban a háttérben zajlott. Az addig működő közszolgálati részvénytársaságokat ugyanis a médiatörvény parlamenti vitájának idején szépen csendesen megfosztották őket autonómiájuktól, vagyonuktól és dolgozóiktól egyaránt. Az időközben kiépült MTVA-val szemben ugyanis semmiféle autonómiát nem kaptak, miközben vagyonukat, beleértve ingatlanjaikat és a műsorszolgáltatáshoz szükséges eszközöket, át kellett adniuk az új szervezetnek. Végül 2010 decemberében a dolgozóik átadásával az MTVA-nak a részvénytársaságok már nem tudták ellátni önállóan funkciójukat. Innentől kezdve a közszolgálati médiában megjelenő tartalmat már nem az egyes médiaszolgáltatóknál, hanem egységesen az MTVA-nál határozták meg. Innen számítjuk tehát az autonómia utolsó csíráinak kiirtását, amelynek összehangoltsága, és az átszervezés méreteiből fakadóan kormányzati megrendelésre kellett történnie.

Innentől tehát az új közmédiumok hírszerkesztését is centralizálták. A korábban különálló közszolgálati műsorszolgáltatók összeolvadtak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapba (MTVA). A törvény szerint ez az Alap gyakorolja a közszolgálati médiavagyon tulajdonosi jogainak és kötelezettségeinek összességét, feladata többek között a közszolgálati célú műsorszámok gyártása és támogatása. Az Alap élén a Médiatanács elnöke által kinevezett és indoklás nélkül visszahívható vezérigazgató áll, akinek tevékenysége fölött semmilyen szerv nem gyakorol felügyeletet. Gyakorlatilag tehát a hírek beszerzése, illetve az azokkal kapcsolatos cikkek előkészítése egy helyen zajlik, mint ahogy azt a közszolgálati rádiócsatornákon, valamint a közszolgálati TV-műsorokban is hallhatjuk és láthatjuk.

2. NMHH: fideszes mamutintézmény a médiapiramis csúcsán

A médiapiramis csúcsára egy mindenható médiahatóságot, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot tették, amelynek elnökét 9 évre a miniszterelnök nevezi ki. Az NMHH elnökének minden korábbinál nagyobb hatalom összpontosul a kezében a Fidesz kétharmados többséggel elfogadott médiatörvényei alapján. Az általa vezetett testület dönt az állam tulajdonában lévő rádiós és televíziós frekvenciák elosztásáról, valamint a Médiatanács elnöke nevezi ki a közmédia csaknem 2000 dolgozóját foglalkoztató, műsorokat gyártó és külsős produkciókat megrendelő, éves szinten csaknem 70 milliárd forint állami támogatással gazdálkodó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatóját is, valamint ő gyakorolja felette a teljes munkáltatói jogkört is, akár indoklás nélkül vissza is hívhatja. Az MTVA támogatáspolitikáját, üzleti tervét és éves beszámolóját pedig a Médiatanács fogadja el.

Az NMHH számára pedig további feladatokat és hatáskört állapíthat meg nemcsak törvény, hanem kormányrendelet is. S bár az új „médiaalkotmány” – bár rögzíti, hogy az NMHH a kormánytól független, de ugyanabban a paragrafusban – kimondja, hogy az NMHH közreműködik a kormány hírközlési politikájának megvalósításában. A függetlenség mázán jócskán átüt a kormányzati beavatkozás lehetőségének bűze.

Személyzeti politika a médiapiramis csúcsán

 Az NMHH elnöke az a Szalai Annamária lett, aki 1998 óta fideszes országgyűlési képviselő, 2003-2004-ben a Fidesz Országos Választmányának alelnöke volt. 2004-től az ORTT fideszes delegáltja lett, majd 2010-ben Orbán Viktor 9 évre az NMHH elnöki posztjára delegálta, valamint elnöke lett a Médiatanácsnak is. 2013-as halála után Karas Mónika került a média-mamut élére, aki egészen 2013-ig a Magyar Nemzet és a Hír TV médiajogásza volt, de védte a Rogán-féle V. kerületi önkormányzatot és Habony Árpádot is. Orbán embere így választásokon átívelően, egészen 2022-ig fogja irányítani az NMHH-t.

 

4. MTI és ami mögötte van: a tartalomszolgáltatás egységesítése

Miután 2010-ben a kormánypártok felismerték, hogy a közmédia kormánymédiává változtatása előli akadályokat képesek elgördíteni, már csupán a megfelelő, kormányzati szűrőn átfolyatott tartalomgenerálást kellett egységesíteni, és a propagandizált hírtartalom minél teljesebben, minél több médiumon keresztül történő szétterítésére kellett megoldást találni. 

Ezt a Magyar Távirati Iroda (MTI) kormánypárti bekebelezése után ingyenessé tette a hírszolgáltatását. Ezen keresztül pedig sikeresen likvidálta az egyetlen létező konkurensét, a Független Hírügynökséget (FüHü), valamint ellehetetlenítette a piacra lépést minden szolgáltatónak, amely saját hírügynökség létrehozásán gondolkodott. Az ingyenes, állami pénzen kistafírozott MTI-vel és dömpingárú híreivel ugyanis innentől nem lehetett versenyezni. A kizárólag kormánypárti vezetés alatt álló társaság így érte el, hogy a válság után teljesen leamortizált médiapiacon a hírfogyasztók a kormánypárt szája íze szerinti hírekkel legyenek elárasztva. Az országosan terített, manipulatív módon szelektált és bemutatott hírek azóta is egyeduralkodó módon uralják a magyar hírpiacot. AZ MTI hírmanipulációja, ferdítései és hírelhallgatásai, valamint az esetenként nyilvánvaló - politikai megrendelést sejtető - hazugságai 2011-től mindennapossá váltak.

MTI - A legismertebb ügyek: már 2011-ben a Cohn-Bendit-ügyként elhíresült eset, amikor a köztévé munkatársa meghamisította a felvételeket, ezzel azt sugallva, hogy az európai parlamenti képviselő a kínos kérdések hatására sietve távozott a sajtótájékoztatóról. A Lomnici-ügyként elhíresült esetben pedig  Lomnici Zoltán, a legfelsőbb bíróság (Orbánék által leváltott) egykori elnökének arcát a bűnelkövetéssel vádolt emberek személyiségi jogainak védelmére szolgáló módszerrel tették felismerhetetlenné.  Az ügyeket persze az NMHH nem vizsgálta. Mindkét ügyben érintett volt  Papp Dániel, a hírhamísító, aki azóta ahelyett, hogy felelősségre vonták volna, az MTVA tartalomszolgáltatási igazgatója.

Az MTI azonban nem csak hamisított, elhallgatott és nyilvánvaló hazugságokat is állított. Elhallgatta például a közmédia szakszervezeteinek szolidaritását a közmédia átalakításának iránya miatt éhségsztrájkoló ex-munkatársuk mellett. 2012-ben egészen a lejáratókampányig elmentek, amikor a fideszes Ángyán József elleni akcióban olyan kompromittáló anyagokat tettek közzé, amelyekről később kiderült, hogy semmi közük a valósághoz.  Az elhallgatás remek példája pedig, amikor Lázár János közpénzen történő, irreálisan magas költségű utazásairól tartott DK-s sajtótájékoztatón az állami hírügynökség nem volt hajlandó saját riportere által feltett kérdéseket leadni.

5. Hírbirtoklás mindenáron: a rádiós médiapiac bekebelezése

Forrás: Mérték Médiaelemző Műhely

A rádiós médiapiaci viszonyok átrendezésére leginkább a fideszes Médiatanács frekvenciapályáztatási eszközével került sor. A frekvenciapályázatokon ugyanis a jobboldali médiabirodalomhoz tartozó, illetve vallási témájú rádiókat megerősítették, a helyi tartalmakat és a nem kormánypárti kötődésű közéleti témájú rádiókat elhallgattatták. Ezzel beszűkült a piaci verseny, nőtt a piaci koncentráció mértéke, és megszűntek a nagy lefedettségű kereskedelmi rádiók. Helyettük a vallási tematikájú rádiók nyertek, az eredményes pályázatok 30 százalékát nyerték vallási tematikájú csatornák. 2012-ben lejárt a Neo FM jogosultsága a saját frekvenciáján sugározni, a fideszes Médiatanács pedig egyszerűen nem írt ki új pályázatot a frekvenciára. Ezzel egyrészt százmillióktól esett el a költségvetés, másrészt tulajdonképpen elhallgattatta a jobboldali Class FM egyetlen versenytársát, így Simicska-Nyerges-tengely rádiós cégét (Advenio Zrt.) monopolhelyzetbe hozta.

Később pedig ugyanezt a frekvenciát egyszerűen államosította a jogalkotó, a frekvenciákat a Kossuth Rádiónak és a Dankó Rádiónak adta. A Médiatanács a pályáztatással gyakorlatilag felszámolta a Klubrádió hálózatát (a 10 éve működő rádió frekvenciáján egy fantomcéget jobbnak talált a hatóság), csak a bíróság tudta megmenteni a csatornát a pusztulástól. A 2010-es választások után ugyanis a Szalai Annamária által vezetett Médiatanács több mint egyéves jogi huzavona után, 2012 márciusában hirdette ki a Klubrádiót győztesnek a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciapályázaton, miután a bíróságok négy jogerős ítéletben mondták ki, hogy a hatóság törvénysértően járt el a pályázati eljárásban.

A preferált szereplők eközben jelentősen tudták növelni vételkörzetüket ugyanennek a Médiatanácsnak a pályáztatása nyomán. A Nyerges-Simicska-féle Lánchíd Rádió például 13 frekvencival bővült. Az egyre erősebb pozíciókat szerző rádiók terjeszkedésben nem a működés eredményessége, a rádiók hallgatottsága, hanem kizárólag a Médiatanács piactorzító pályáztatási gyakorlata játszik szerepet. Eközben a közösségi rádiózás eltávolodott civil jellegétől, valamint a helyi közösségtől. A helyi tartalom mind kevésbé képes megjelenni a többségében világnézeti szempontból egyértelműen elkötelezett, vallási tematikájú rádiók hálózatában, amelyek átvették a helyi ügyekkel foglalkozó rádiók helyét.

A rádiókban hallható hírek uniformizálását pedig egy külső céggel, a Strategopolis Kft.-vel oldják meg (Giró Szász András, korábbi kormányszővivő cége, amely feje a Fidesz kommunikációs tanácsadója is egyben). A regionális rádióknak csupán egy jelképes összeget kell fizetniük azért, hogy az MTVA által ingyenesen adott, kormányzati think-thankben megformált és legyártott hírcsomagokat adják le, feltéve ha azt változatlan formában közlik. Így a rádiók megspórolják a hírszerkesztők juttatásait, a rádiókból pedig szólhat a kormányzati propaganda Soprontól Miskolcig, országosan 27 magánrádióban. Ezek az uniformizált hírek összességében 4,7 millió emberhez érnek el.   

6. Pozíciószerzés a televíziós médiapiacon

A Nemzeti Együttműködés Médiarendszere (Forrás: Kreatív Online/Bátorfy Attila - Kattints a nagyobb képért!)

A Fidesz azonban nem elégedett meg a rádiós piaccal. A többmilliós nézettségű magyar kereskedelmi televíziós piac ugyanis oly mértékben képes az állampolgárok elérésére, amelyre egy rádiós piac, vagy a közszolgálati média sosem lehetne képes. Ezért a televíziós piacra való belépés már a második Orbán-kormánynak is nagyon fontos célja volt. Azonban nyilvánvaló volt, hogy a tőkeerős multinacionális cégek birtokolta piacon már sokkal nehezebben fogja megvetni a lábát a jobboldali médiaoligarchia, csupán évek „kemény munkájával” olvaszthatja be a Fidesz a televíziós piac legnagyobb szereplőit médiaportfóliójába, ha egyáltalán sikerül elérni ezt a célt. Ennek megfelelően a joboldali médiaoligarchák már rögtön a 2010-es választások után elkezdtek legyeskedni a legnagyobb nézettséggel rendelkező médium, az RTL-csoport körül. 

2010 előtt a Fidesz és az RTL Klub kapcsolata egyébként harmonikusabb volt. A kormánypárt kommunikációs csapata rendszeresen kihasználta az RTL-híradói adta lehetőségeket. Így, amikor 2010-ben Nyerges Zsolt cége (a Simicska-birodalom egyik zászlóshajója) az Infocenter.hu megvette volna az IKO Holding RTL Klubban lévő 31 százalékát, nem is lepődött meg a médiapiac. Nyerges 2010 júliusában be is került a részvénytársaság igazgatótanácsába az IKO delegáltjaként, de az anyagi források előteremtésének nehézsége és a tárgyalások elhúzódása miatt végül meghiúsult az üzlet. A Fideszben azonban 2013-tól kezdtek attól tartani, hogy a kereskedelmi médiumok híradóinak (különösen az RTL Klubnak) kritikus hangvétele befolyásolhatja a kormánypárt megítélést, népszerűségét, így - ami a legfontosabb - a választások végeredményét is. A reklámadó 2013-as bedobása erre szolgált receptként, és vezető kormánypárti politikusok ki is mondták, hogy  a reklámadó bevezetése lekerülhet a napirendről, kivéve, ha a kereskedelmi televíziók a jövőben agresszívan lépnek fel a kormánnyal szemben.

Az RTL-es próbálkozások meghiúsulása után az egyre nehezebb helyzetben lévő TV2 került a médiaoligarchák látószögébe. Ehhez azonban először el kellett kergetni a külföldi konkurenciát az eladósorba került csatornától. 2013-ban ugyanis többek között a Viasat3 tulajdonosa érdeklődött komolyan a csatorna iránt. Az ekkor először bedobott reklámadó erre is megfelelő riasztóerőnek bizonyult: a csatorna mellől hirtelen elfogytak az azt felvásárolni igyekvő befektetők. A kormány taktikájának első része bevált - kedvezőtlen jogszabályi változtatások meglebegtetésével sikerült előkészíteni saját oligarcháiknak a felvásárlást, egyúttal a megüresedett piacon levinni a csatonáért kérhető árat. Ezek után egy átláthatatlan hitelkonstrukcióval és céghálóval, ám de kétségtelenül fideszes hátterű menedzsment vette át a csatorna irányítását, azóta pedig még inkább közelebb húznák a csatornát, Andy Vajna irányításával. Az óriási veszteségeket felhalmozó csatorna azóta állami hirdetésekből kitömve, de még mindig veszteségesen üzemel. 2014-ben, a reklámadó valós bevezetése pedig arra is kísérlet volt, hogy az „esélyek kiegyenlítésével” újra labdába rúghasson a legtöbbet fizető, így gazdaságilag megrogyasztott RTL mellett a csatorna. Arra azonban már kevéssé készültek fel, hogy az RTL felveszi a kesztyűt, és nemzetközi pereket akaszt a kormány nyakába, miközben elkezd valódi híradókat csinálni. 

7. A nyomtatott és online média megtörése: ami már a kormánypárti oligarchiának is fájt

A reklámadó bevezetése azonban nem csupán az RTL-nek, hanem az idő közben óriásira duzzadt jobboldali médiabirodalomnak is fájt. A Simicska Lajos által kézi vezérelt Magyar Nemzet és HírTV ennek hatására kezdett olyan ritmusokat skandálni, mint soha azelőtt: a sajtószabadság megfojtásával vádolva a magyar államot. Erre azonban Orbánéknak is megvolt a maguk válasza: 2015 januárjában Orbán Viktor egy zártkörű találkozón kerek perec bejelentette, hogy a kormány a jövőben nem kíván a Simicska-féle médiabirodalomra támaszkodni, helyette a közmédia lesz a kormányzat szócsöve. A bejelentés után drámaian megcsappant a kormányzati reklámok és médiaköltések száma az említett médiumokat, amelynek következtében óriási elbocsátási hullámok voltak többek között a Nemzetnél és a HírTv-nél is. A maguktól vagy a leépítés miatt távozókat azonban tárt karokkal fogadta az újjászervezett, kormányzati szócsővé degradált kormánymédia.

A nyílt politikai nyomásgyakorlás talán legjelentőségteljesebb esete korábban, 2014-ben volt, mikor az origo.hu hírportál főszerkesztőjét júniusban eltávolították. A döntés következtében a szerkesztőség nagy része felmondott. A kiváltó ok egy oknyomozó cikk volt, amely Lázár János közpénzből finanszírozott, mérhetetlenül drága utazásait firtatta. Korábban egyébként a kormány készíttetett műsorelemzést (az RTL-hez hasonlót) az Origo híreiről, amely alapján az Origot túlságosan ellenzékinek látta a kormány. Formálisan a portált birtokló Magyar Telekom vált meg a főszerkesztőtől, amely ebben az időszakban épp komoly tárgyalásokban volt a kormánnyal a telefonos frekvenciapályázatokról, így az ügynek már csak emiatt is komoly politikai befolyásoltsága lehetett. A kormány ugyanis azt kérhette a Telecomtól, hogy fogják vissza az Origot, hogy ne kritizálja a kormányt.  Később szintén távozó főszerkesztő-helyettes súlyos, folyamatos politikai nyomásgyakorlást emlegetett és belső vizsgálatot kért a cégtől. Pethő leveléből az derül ki, hogy próbálták utasítani a főszerkesztő-helyettest, halassza el a közérdekű adatok nyilvánosságáért a Miniszterelnökség-elleni perindítást, mert az problémát jelent Telekom menedzsmentjének. A telefonos frekvenciapályázatot végül is megnyerte a cég, az Origo teljes hírrovata pedig távozott. Most pedig, hogy az Origotól meg kíván szabadulni a tulajdonos Telekom, kíváncsian várjuk, sikerül-e megkaparintania a portált a kormányközeli médiaoligarcháknak. Csodálkoznánk, ha nem sikerülne.

A kormányközeli médiabirodalom poszt Simicska időszakának legújabb zászlóshajója, a Habony Árpád által alapított Modern Media Group Zrt., amelyet stílszerűen ugyanoda jegyeztek be, ahol a kormányzati think-tank Századvég Gazdaságkutató Zrt. lapjának, a Napi Gazdaság Kiadó Kft.-nek a székhelye is van. A Napi Gazdaság nyomtatott részét egyébként 2013-ban vásárolta fel a Századvég a CEMP-től, később pedig a Simicska-birodalom kifordult főszerkesztőjének, Liszkay Gábornak passzolták tovább a brandet. Mostanra Habonyék teljesen átalakították, nyíltan kormánypárti médiummá formálták, a néhai lapnak Magyar Idők nevet adták. Habonyék megjelentek a Helyi Téma megszűnésével keletkezett űrben is, a Budapesten ingyenesen terjesztett újságok piacán a Lokál tölti be májustól a kormánypárti média szerepét. 

7. Államilag kistafírozott média - az állami reklámköltések természete 

1990 óta az állami reklámköltések mindig az éppen hatalmon lévők politikai irányultsága szerint oszlottak meg a sajtóorgánumok között. Jobboldali kormányok idején megszaporodtak a reklámköltések a jobboldali médiumokban, baloldali kormányok idején pedig a baloldali médiumokban látta a perspektívát az aktuális kormány. A rendszer hasonlóan működött, mint a közbeszerzések és az állami beruházások: a pénz java a kormánypárti érdekeltségekhez vándorolt, 30 százaléka pedig az ellenzék mögötti, vagy politikai érdekekkel nem rendelkező cégekhez. Már önmagában ez is mutatja, hogy mennyire szükség lenne a terület megfelelő szabályozására a mutyizások elkerülése végett. 

2010-ben azonban a Fidesz ezt az egyensúlyt is felszámolta: 2012-re a Mérték Médiaelemző Műhely elemzése szerint minden piaci szegmensben csaknem kizárólag a kormánypártokhoz köthető médiapiaci szereplők voltak az állami reklámköltések megszerzői. Ez a reklámköltések több mint 80 százalékára, több mint hárommilliárd forint közpénzre igaz. A legnagyobb kedvezményezettek a fentebb már említett piacok kormánypárti szereplői, a napilappiacon a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Metropol, rádiók esetében a Class FM és a Music FM, a televíziók közül pedig a TV2 és a közmédia kapta közpénzből az állami reklámköltéseket. Az internetes portálok közül a szintén kormányközeli nagytőkés, Spéder Zoltán kezében lévő  Indexet favorizálta a kormány az Origoval szemben. 

2010 után a Fidesz melletti oligarchák érdekeit szem előtt tartva az állami reklámköltések belső szerkezete is igencsak átalakult. Minél jobban monopolizáltak egy adott piaci szegmenst, a reklámköltések annál nagyobb része jutott az adott szegmensre. Például a köztéri plakátokra, amely köztudottan Simicska Lajos által lefedett szegmens, 2008-ban még csupán a reklámköltések 10 százaléka, 2012-ben már 25 százaléka jutott a reklámköltéseknek. 

Forrás: Mérték Méédiaelemző Műhely


|

Téves információt közöltünk? Elírást talált? Ön másképpen tudja?

Adósságnyomás-mérő

Social

  • RSS feed
  • Twitter
  • Youtube
  • Deicio.us
  • Tumblr
  • iwiw
  • Facebook

Ajánljon hírt

Hiányzik egy téma? Tud arról, amiről mi még nem? Hallott valami érdekeset? Ajánljon nekünk linket!

Hírlevél

Ne aggódj, nem küldünk spam mailt!

Belépés az oldalra vagy regisztráció close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is beléphetsz a Ténytár oldalra::
…vagy egyenesen nálunk



Elfelejtettem a jelszavam

Regisztráció az oldalra vagy close button


Csatlakozz facebookon…
Facebook profilodon keresztül is regisztrálhatsz a Ténytár oldalra::
…vagy regisztrálj egyenesen nálunk
Felhasználói adatok
Hírlevelek
Melyik hírlevélre szeretnél feliratkozni?
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Ajánljon hírt close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA

Hibajavítás küldése close button




CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA